Otthon / Esztergom hírei / Új helytörténeti kötetet ünnepel Esztergom

Új helytörténeti kötetet ünnepel Esztergom

Kőrösy László Diákkori naplóm című nemrég kiadott kötetének bemutatóját
tartották november 30-án a Szent Adalbert Központban.

Igazi ünnep volt a premier, melyen a Bazilika kórusa is fellépett, illetve a
szerző bencés gimnáziumi kötődése, valamint a Pannonhalmi Apátság által
eddig őrzött kézirat okán Várszegi Asztrik főapát is üdvözölte rövid
visszaemlékezésével a megjelenteket.  A főapát úr egyebek között úgy
fogalmazott, hogy nagy tisztelettel és megbecsüléssel emlékezik azokra az
évekre, amikor Esztergomban teljesített papi szolgálatot, illetve mind az
egykori bencés gimnázium, mind pedig a bencés apátság által képviselt
értékek fontos hagyományőrzőjének nevezte Kőrösy Lászlót.

Romanek Etelka polgármester köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy az
esztergomiaknak Kőrösy naplója kötelező olvasmány, hiszen a 19. század végi
krónika egy esztergomi bencés diák leírt  gondolatai, meglátásai, leírásai,
s ezek már magukon viselik későbbi újságíró, szakíró, tudós tehetségének
jegyeit, így a ma városlakójának is fontos üzeneteket jelentenek. Esztergom
polgármestere kiemelte, hogy Kőrösy László, aki az Esztergom és vidéke első
főszerkesztője volt, helyi és országos jelentőségű ténykedésével: újságírói
tevékenységével, irodalom- és helytörténeti kutatásaival, reáliskolai tanári
munkájával egy korszak fontos alkotójává, gondolkodójává, tudatformálójává
vált.

A könyvről bővebben Kőrösy László életrajzának és bibliográfiájának írója, a
Diákkori naplóm című kiadvány sajtó alá rendezője, Szalai Béla, nyugalmazott
miniszteri biztos, bencés öregdiák beszélt. Előadásában többek között
elmondta, hogy rábukkant a Pannonhalmi Apátság irattárában a Kőrösy-féle
diáknaplóra, akkor Esztergomhoz való erős rokoni és érzelmi kötődése miatt
döntött úgy, hogy Kőrösy László örökségét és a királyváros rangját
tiszteletben tartva könyvalak formába összeállítja a naplót. Szalai Béla azt
is hangsúlyozta előadásában, hogy a mintegy 120 oldalas napló eredetijéből
készült új könyv sajátságos, de mégis korrekt képet ad a diákkorú szerző
által tapasztaltakról, a korabeli Esztergomról.

Az önkormányzat támogatásával megvalósult könyvkiadást és könyvbemutatót a
Laskai Osvát Antikvárium szervezte. A premieren a látogatók a szerző további
műveivel együtt megvásárolhatták a 19. század második felében, Esztergomban
élt Kőrösy új könyvét.

Forrás: Esztergom város önkormányzata

About regio33

Check Also

Magyar Kultúra Napja

Rendezvények Lábatlanon és Csolnokon.

Hozzászólás