Otthon / Dorog hírei / Szombaton folytatódik a Magyar Kupa sorozat Dorogon, cél a 16 közé jutás
Fotó: dorogifc.hu

Szombaton folytatódik a Magyar Kupa sorozat Dorogon, cél a 16 közé jutás

Most szombaton rendeznék meg a Dorogi FC – Vasas FC mérkőzést kupamérkőzés első fordulóját, ám a pálya nem biztos, hogy alkalmas lesz rá.Nagyon rég járt a Dorog csapata a legjobb 32 között, de ha már így alakult szeretnének minél tovább menni. Mint ismert, a tavaly ősszel kezdődő kupaidényben először az ősi rivális Tatabányával játszott a csapat, aki könnyedén vert a Grosics Gyula stadionban 3-0 arányban. Majd következett egy hasonlóan többgólos siker Hódmezővásárhelyen, ahol 4-0 lett a végeredmény. A legjobb 32 között már egy jóval nehezebb ellenfél, a budapesti MTK állt a Dorog útjában, ám nem kis meglepetésre, borítva minden papírformát, a hazai pályán játszó bányász alakulat 1-0-ra győzedelmeskedett az NB I-es csapat felett.

Most azonban a jóval jobb formában lévő Vasas FC-vel került össze a csapat, akit immáron két körben kell felülmúlniuk. A télen erősített a Dorogi FC, így talán nagyobb esélyekkel várhatja a párharcot, mint pár hónappal ezelőtt, de még ezzel együtt is nagyon nehéz dolga lesz, ha tovább akar jutni. A Vasas jól kezdte az idei szezon, és sokáig vezette az első osztályt, a ősz végére azonban kicsit talán elfáradtak, így pont azonossággal ugyan a Videotonnal és a Honvéddal, de már csak harmadik helyen állnak.

Azonban mindent boríthat az elmúlt hetek időjárása, mivel több pálya is – melyen az első fordulókat rendeznék – rossz állapotban van a rengeteg csapadék miatt. Dorogon az elmúlt években komoly összegeket fordítottak a pálya minőségének javítására, ami sikerült is, ám ennyi csapadékkal nehéz mit kezdeni.

„A helyzet változatlan a hétfőihez képest, éppen a játéktér közepén állok, cuppog a lábam alatt a sár – mondta Bene Ferenc, az NB II-es Dorogi FC sportigazgatója. – Persze szeretnénk játszani, úgy is készülünk, de jelentős anyagi kár keletkezne a pályánkban, ha futballoznunk kellene rajta.”

„Ráadásul még esőt is jósolnak a hétre – folytatta a szakember. – Nem lenne jó, ha tönkremenne a gyep, s a tavasszal összevissza pattogna a labda… Ettől függetlenül bízom benne, hogy lejátsszuk a Dorog–Vasast a hétvégén!”  – nyilatkozta Bene Ferenc sportigazgató a Nemzeti Sportnak.

Azért reméljük sikerül lejátszani a mérkőzést és ahogy mondani szokták: mindenki a stadionba! Mindent bele fiúk! Hajrá Dorog!

Magyar Kupa 9. forduló
1. mérkőzés: Dorogi FC – Vasas FC, 2017. február 11. Szombat 14:00
Dorog, Buzánszky Jenő Stadion
2. mérkőzés: Vasas FC – Dorogi FC, 2017. március 01. Szerda 14:30
Újpest, Szusza Ferenc Stadion

About regio33

Check Also

5+1 RÁADÁS 

Öt körözés volt az ellen a férfi ellen, akit az esztergomi rendőrök igazoltattak, nála kábítószergyanús …

Leave a Reply