Otthon / Kultúra-Programajánló / Nyergesújfalun megcsinálták azt, amit Esztergomban és Dorogon nem tudtak
Jegyeket telefonon és applikáción keresztül is vásárolhatunk

Nyergesújfalun megcsinálták azt, amit Esztergomban és Dorogon nem tudtak

Sokak szerint folyamatosan leáldozóban van a mozik “csillaga” az internet megjelenése óta. Ám erre időnként sikerül rácáfolni.

Arról, hogy szükség van-e még mozikra, megoszlanak a vélemények. Valaki megelégszik azzal, ha otthon, kényelmesen, maga mellé bekészítve minden földi jót megnéz egy filmet. És vannak, akik inkább kimozdulnak, megveszik a pattogatott kukoricát és az üdítőt, aztán egy óriásvásznon, kiváló minőségben nézik meg azt az alkotást, amit feltehetően már régóta vártak. Kinek ez, kinek az, nincs is ezzel semmi gond. Azt viszont biztosra vesszük, hogy hiába az internet térnyerése, még mindig van egy jelentős réteg, akik szeretnek moziba járni. Persze a moziknak folyamatosan versenyeznie kell az “otthon filmezünk” jelenséggel, amit mi nézők nagy örömmel fogadunk, hiszen ez a verseny az, mely számos innováció alapját képezi. Gondoljunk csak arra, miként jutott el a technológia a stereo hangzásból, a dolby surround-ig, hogyan lett bárki számára elérhető a házimozik rendszere, vagy mennyire “sokkol” bennünket egy-egy IMAX moziban megtekintett film. Ezek mind-mind a mozik és gyártók közötti verseny szülöttei, bár nem a klasszikus értelemben, hiszen ők egymástól független piaci szereplők, mégis nagy hatással van egyik a másikra.

Azt tehát leszögezhetjük, hogy a mozinak van múltja, jelen és reméljük jövője is. Jelen pillanatban talán egy pici előnye is van az otthoni filmezéssel szemben, mivel még kevesen engedhetik meg maguknak, hogy óriás tévén, 3D-ben, 7+1-es hangrendszerrel filmezzenek otthon. Sokkal inkább megfizethetőbb, ha ezt egy moziban tesszük, még ha nem is olyan kényelmes mint a kanapénkon feküdni.

Talán azzal sem állítunk valótlanságot, ha azt mondjuk, a környéken jelentős igény mutatkozott a mozizás iránt, ám ez csak Tatabányán, Tatán, Komáromban vagy Budapesten volt elérhető, hiszen Esztergomban és Dorogon régóta bezártak a mozik, mivel a városatyák azok fejlesztése helyett inkább másban látták a fantáziát. Igaz, Dorogon még nem derült ki miben, mert utolsó információink szerint “romokban” áll a moziterem. Ezt felismerve vetődött fel Nyergesújfalun Kákonyi Gellértben, az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár igazgatójában a gondolat, hogy a térségnek szüksége lenne egy modern filmszínházra. Addig-addig ment a mérlegelés, míg végül az önkormányzat is belement és megpályáztak a célra hazai forrásokat. A helyszín adott volt, hiszen a 2009-ben felújított Alkotmány Mozi, immáron Térségi Közösségi Ház, viszonylag kihasználatlan volt. Az akadályok elhárítását és a források megfelelő felhasználást követően, 2015 októberében meg is nyitotta kapuit a térség egyetlen 3D és Art mozija a Kossuth Lajos utca 26. szám alatt.

A mozit üzemeltető igazgató nem bízta a véletlenre a marketinget és számos informatikai eszközt bevetett a mozi népszerűsítésére. Az egyik ilyen, hogy a moziműsorok könnyen elérhetőek és több hónapra előre megtekinthetőek egy Google alkalmazás segítségével. (Katt IDE a műsorért!) De magán az oldalon is böngészhetünk, sőt, saját applikációval is rendelkezik a 10’s Mozi, ahol jegyeket foglalhatunk és a helyünket is ki tudjuk választani.

A beruházás pedig megtérülni látszik, hiszen a fővárosi nagy mozikkal egy időben kerülnek vetítésre ugyanazon premier filmek, ennek köszönhetően pedig a látogatottság is magas. Tavaly decemberben át is lépték a bűvös 10 ezres számot. Rosszat nem hallottunk a helyről, ezért is ajánljuk mindenki figyelmébe a 10’s Mozit! 🙂

About regio33

Check Also

Táton találták meg a zavarban lévő nőt aki Dágról tűnt el

A rendőrségre 2018. július 11-én bejelentés érkezett arról, hogy egy 63 éves dági nő ismeretlen …

Hozzászólás