Otthon / Dorog hírei / Mégsem kell javítani a 120 milliárdos (!!!) vasútvonal piliscsabai alagútját
Fotó: MTI

Mégsem kell javítani a 120 milliárdos (!!!) vasútvonal piliscsabai alagútját

Legalábbis ez derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatásából…

Az elmúlt hetekben több helyen arról lehetett olvasni, hogy újabb, immáron sokadik kivitelezési hiba került felszínre az Esztergom-Budapest vasútvonal felújítása kapcsán. Ezúttal arról szóltak a hírek, hogy a Piliscsaba és Pilisvörösvár között található alagút pályasüllyesztése nem a megfelelő mértékben történt meg (40 centiméter helyett, csupán 25 centiméterrel vitték lejjebb), melynek következtében nem lehet villamosítani ezt a szakaszt.

Nem az első alkalom, hogy kivitelezési hibáról beszélhetünk a vonal korszerűsítésével kapcsolatosan. Az ingázók minden bizonnyal jól emlékeznek arra a nagyon-nagyon hosszú időszakra, amikor pótlóbuszok jártak Esztergom és Budapest között, illetve bizonyos szakaszokon. Ezalatt pedig arról szóltak a hírek, hogy elméretezték a vörösvári aluljárót, több szakaszon pedig megsüllyedt a pálya, valamint a kisajátítások is roppant lassan haladnak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium most két jobbikos országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére válaszolva arról tájékoztatott, hogy:

„A piliscsabai alagút a Rákosrendező-Esztergom vasútvonal rekonstrukciója projekt részeként, a kiadott építési engedély alapján épült át. Az alagutat a Pilisvörösvár-Piliscsaba vonalszakasszal együtt 2013 decemberében helyezték forgalomba. Az alagút felújítása nem a villamosítási munkák kiviteli szerződésében, hanem az alagútfelújítást tartalmazó külön kivitelezési szerződés keretében készült el. A villamosítási munkák során csak a felső vezetéket szerelik fel az alagút falazatára, az alagút szerkezetében változtatás már nem történik, ezért többlet költségigény sem merül fel. A villamosítási munkák éjszakai és hétvégi vágányzárban valósulnak meg ,így azok az utasforgalmat érdemben nem zavarják.”

Ebből tehát az derül ki, hogy nem lesz újabb javítás és a villamosítás megoldható az említett szakaszon, valamint az is, hogy az utasforgalmat sem érinti a fejlesztés. Ez egyébként 33,7 milliárd forintba fog kerülni a nagyjából 50 kilométer hosszú vonalon, így a beruházás összesen 120 milliárd forintba fog kerülni. Egészen elképesztő ez az összeg és érdekes az is, hogy az eddig felszínre került hibáknak felelősei továbbra sincsenek! Azt azonban reméljük, hogy 120 milliárdban végre megáll a beruházás összköltsége.

Az újabb fejlesztéssel kapcsolatban Mészáros Lőrinc is szóba került természetesen: „Most is csak az derült ki, hogy a Jóisten tovább segíti Magyarország mintavállalkozóját, mivel kicsit nehezebben követhetően, de szerepet kapott az Esztergom-Budapest vasútvonal villamosításában is. Ez egy 33 milliárd forintos projekt, amit döntő részben uniós pénzből csinálunk. Eddig pedig azért nem tűnhetett fel, hogy Mészáros innen is jó eséllyel milliárdokat fog kapni, mivel ide alvállalkozóként vették be. Mindenesetre fajsúlyos alvállalkozó lehet, az R-Kord nevű cége fogja megépíteni a dorogi állomást, miközben fizetünk még neki projektirányításra, távközlési és biztosítóberendezések beépítésére és egy sereg hasonló, szokásos dologra is. Ezt onnan lehet tudni, hogy felvett az OTP-től egy négymilliárdos hitelt erre a munkára még év elején.” – írja az index.hu

About regio33

Check Also

5+1 RÁADÁS 

Öt körözés volt az ellen a férfi ellen, akit az esztergomi rendőrök igazoltattak, nála kábítószergyanús …

Leave a Reply