Otthon / Esztergom hírei / Képzőművészet és blues

Képzőművészet és blues

Kapcsolatok II címmel Blues érzések Esztergomban alcímmel nyílt április 11-én képzőművészeti kiállítás a Simor János utcai Tárlak Szalonban. Az eseményen budapesti és a Dunakanyarban élő alkotók festményeit mutatták be.

Romanek Etelka köszöntőjében többek között elmondta, hogy Esztergom, mely a művészetek bölcsője, városa is, nagy örömmel fogadja a más településekről, vidékekről, országokból érkező alkotókat, így most a fővárosi és dunakanyarbeli művészeket és munkáikat. A kiállításon Magyar Miklós képzőművész, a kiállítás szervezője mondott beszédet, aki egyebek mellett úgy fogalmazott: most bemutatott közös, modern kortárs kiállításuk remélhetőleg minél több esztergomi örömére válik majd. Az április 26-áig megtekinthető tárlaton Balogh Ádám, Békefi András, B. Molnár Zsuzsa, Csató Tamás, Gáspár Imre, Ghyczy György, Glicza Flórián, Héder Mária Gabriella, Koó Éva Lídia, Laukó Pál, Magyar Miklós, Nagy Vera és Vojnits Attila munkái láthatók.

About regio33

Check Also

5+1 RÁADÁS 

Öt körözés volt az ellen a férfi ellen, akit az esztergomi rendőrök igazoltattak, nála kábítószergyanús …

Leave a Reply