Otthon / Dorog hírei / Nem volt kegyelem Szolnokon!

Nem volt kegyelem Szolnokon!

Két vereséget követően tudod újra nyerni a Dorogi FC csapata.

Az elmúlt találkozók nem úgy sikerültek a Dorognak, ahogy azt eltervezték és ahogy talán a tavaszi forma alapján várható lett volna. Előbb vereség a Budaörstől, majd hazai pályán a Soroksártól. Azt azonban hozzá kell tennünk, hogy a helyzetek és küzdeni akarás alapján egyik meccsen sem érdemelt vereséget a csapat. Ám úgy tűnik nem volt mély a gödör, hiszen a mai hétközi fordulóban idegenben verték Németh Szabolcs fiai a Szolnokot. A mérkőzést megelőzően a csapatokat 2 pont választotta el egymástól a tabellán, így számítani lehetett arra, hogy mindkét gárda megtesz majd mindent a győzelemért. A Doroghoz hasonlóan, a Szolnok is vereséggel zárta korábbi két találkozóját.

A vendégek a Demjén, Medgyes, Berkó, Hauser, Szedlár, Bor, Csató, Bora, Kővári, Grabant, Simon kezdő tizeneggyel léptek pályára. A mérkőzés kiválóan kezdődött a dorogiak számára, akik már a 10. percben vezetést szereztek Simon Attila révén. A csatár a vendég térfélen szemelt le egy labdát, melyet ezek után higgadtan emelt át a kapus felett. (0-1) Majd jött a kiváló formában játszó Bor Dávid, aki két percen belül kétszer is (32. és 33. perc) eredményes volt. Mindkét alkalommal a jobb alsót lőtte ki, nagyjából ugyanonnan. (0-3) Ezzel az eredménnyel vonulhattak a csapatok a pihenőre.

A második félidő kiegyenlített játékot hozott. Hajtottak a csapatok, bár a Dorogon látszott, hogy nem olyan sürgős nekik támadni. A következő találatra a 79. percig kellett várni, ekkor azonban a hazaiak örülhettek. Egy kezezés miatt megítélt büntetőt Tóth László érvényesített. (1-3)Egy percre rá azonban újra jött a Dorog és végleg eldöntötte a három pont sorsát. Kővári Róbert szerzett meg egy rövid felszabadítást, amit kegyetlenül ki is használt. (1-4) A 88. percben ismét kezezés miatt jutott tizenegyeshez a hazai csapat, amit ezúttal Olasz Dénes végzett el, sikeresen. (2-4) Az eredmény ezek után már nem változott.

A Dorog jó focival és viszonylag könnyedén győzte le a Szolnok együttesét, és mivel a Mosonmagyaróvár csak ikszelt, így két helyet előrelépve 8. a tabellán.

Szép volt fiúk! Hajrá Dorog!

About regio33

Check Also

Táton találták meg a zavarban lévő nőt aki Dágról tűnt el

A rendőrségre 2018. július 11-én bejelentés érkezett arról, hogy egy 63 éves dági nő ismeretlen …

Hozzászólás