Szolnokon kezd a Dorogi FC
Vasárnap megkezdődik a labdarúgó NBII 2107/18-as szezonja. Megyénk egyetlen másodosztályú együttese a Dorog Szolnokon kezdi meg a második vonalbeli szereplését. Az előző szezon újoncként 8. helyezett csapatnál jelentős változások történtek, mint a szakmai stábban, mint a játékoskeretben.
Előző cikkünkben már leírtuk a távozók és érkezők listáját, itt érhető el: http://regio33.hu/2017/07/15/atigazolasi-hirek-dorogrol/
Azóta a dorogi csapat facebook oldalán megjelent csapatkép szerint még két játékos érkezett, Kamarás György és Faragó Tamás. A szurkolók elmondása szerint nagyon hiányolják a tájékoztatást, idén szurkolói ankétot se rendezett a bányászcsapat.
Felkészülés
A dorogi csapat hét felkészülési mérkőzést játszott, melyeken 1 győzelmet, 1 döntetlent, 5 vereséget ért el, a gólarány 10-22. Messzemenő következtetéseket azonban nem szabad levonni az eredményekből, hisz több mérkőzésen a próbajátékosokat tesztelte a szakmai stáb, valamint az ellenfelek között volt a Vasas, valamint a török Trabzonspor is. Egy biztos, a csapat eddigi legnagyobb erénye, a biztos védekezés még nem állt össze, remélhetőleg a bajnoki mérkőzéseken már megmutatkozik.
Esélylatolgatás
Kijelenthető, hogy ez a szezon még erősebb lesz, mint a tavalyi. A bajnoki címre és a feljutásra több csapat is bejelentkezett, a legnagyobb esélyes a kiesett MTK. Nagy harc várható a feljutásért, melyre legalább hat csapat is befuthat. A szintén kiesett Gyirmót, az új csapatot és klubmodellt építő Nyíregyháza, a nyugati végvár ZTE, keleti Békéscsaba, a feljutó és jól erősítő ETO FC Győr és a tavalyi bronzérmes Kisvárda. A Régió33 szerkesztői szerint (kissé elfogultak vagyunk) az idény meglepetéscsapata a Sopron lehet.
A Dorogi FC nehéz szezonra készülhet, nagy kérdés, hogy a sok távozó játékost miként tudják pótolni az új játékosok, valamint a feljutó NBIII-as csapat tagjai. A célkitűzés a biztos bennmaradás lehet, melyet olyan csapatok ellen kell megvívni, mint a Kazincbarcika, Budafok, Cegléd, Szolnok, Mosonmagyaróvár, Csákvár, Budaörs, Siófok. mindenesetre kijelenthető, minden mérkőzés egy élet halál harc lesz!
A Nemzeti Sport beharangozója: http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/feczko-mindenki-az-mtk-t-akarja-megverni-nb-ii-es-felvezetes-2583341
A lebonyolítás
A bajnokság első két helyezettje jut fel a legmagasabb osztályba, míg az utolsó három csapat jövőre az NBIII-ban folytathatja. Pontazonosság esetén a több győzelem az első mérvadó.
A Dorogi FC kerete
Kapusok: Vajda Dániel, Vajda Gellért, Zima Ádám
Védők: Grabant Péter, Szalai András, Berkó Ádám, Csató Martin, Bora György, Füredi Patrik, Németh Ádám, Fekecs Dávid.
Középpályások: Mészáros Áron, Lénárt Tamás, Hauser Dániel, Nagyházi Dávid, Hartyán Dániel, Göblyös Dániel, Szellák Soma.
Támadók: Szedlár Zoltán, Simon Attila, Vígh Ádám, Sitku Illés, Perovics Dávid, Kovács Dániel, Faragó Tamás, Kamarás György, Ungvári Máté.
Kezdés
2017.07.30. 18.00 Szolnoki MÁV-Dorogi FC
2017.08.06. 17.30 Dorogi FC-Budafoki MTE
2017.08.13. 17.30 Budaörs SC-Dorogi FC (Tatabánya)
Hajrá Dorog!