Otthon / Dorog hírei / Döntetlennel kezdte az új szezon a Dorogi FC
Elrajtolt az NB II.

Döntetlennel kezdte az új szezon a Dorogi FC

Nehéz helyzetből rajtolt a Dorog idén, hiszen a csapat jelentősen megváltozott.

A változások meg is látszódtak a csapat mai játékán. Tegyük hozzá, nehéz pár hónap alatt egy szinte teljesen új csapatot felépíteni.

A vendégek a Vajda D. – Berkó, Csató, Bora – Szalai, Lénárt, Mészáros, Németh – Szedlár, Simon, Kovács összeállításban léptek pályára. Később csereként Sitku, Kamarás és Perovics jutottak még szóhoz.

Az első félidőben a mezőnyjáték dominált, a kapuk nem forogtak veszélyben. Második félidőben két védelmi hibát kihasznált a hazai csapat. Gyorsan szépített Mészáros, majd a vége előtt pár perccel Kamarást buktatták, 11-est Simon értékesítette. A 95.percben a győzelmet is megszerezhette volna a dorogi alakulat, amikor Simon lépett ki a védők közül, szembe a kapussal azonban fölé lőtt.

Ekkora átalakulás tekintetében szerintem elégedettek lehetünk az idegenbeli döntetlennel, de a folytatásban játékban és erőnlétben is javulnia kell a csapatnak. Reméljük ez az összeszokottsággal együtt folyamatosan érezhető lesz.

Frissítés:

Schindler Szabolcs nyilatkozata: Az első félidőben keveset lőttünk kapura, és nem voltunk kellően agresszívek. Dicséretes azonban, hogy az utolsó negyedórában feljavult a játékunk, és kétgólos hátrányból egyenlítettünk. (forrás: Nemzeti Sport)

Hajrá Dorog!

About regio33

Check Also

SCHADL LETARTÓZTATÁSBAN, VÖLNER SZABADLÁBON

Völner–Schadl-ügy: Völner letartóztatása helyett három előzetesben lévőt kiengedtek. A Völner–Schadl-ügyben már csak hárman vannak letartóztatásban, …

Leave a Reply