Sportolók, egyenruhások, bányászok. Mindannyian a szovjet önkény ellen.
Kevesen gondolnák és talán még kevesebben tudják, hogy az 1956-os forradalom szikrája bizony Dorogra és a környező településekre is eljutott, és hogy a forradalom lángja a városban csak decemberben aludt ki végleg.
Szabó Gyula, dorogi sport- és helytörténész még 2013-ban összegezte a kutatásainak eredményét, amelyen úgy gondoljuk, hogy sokan meg fognak lepődni azok közül, akik még nem ismerik az akkora eseményeket. A teljes dokumentum ITT érhető el, mi pedig kiemeltük a Dorogra és a térségre vonatkozó részét.
Reméljük, a jövőben a város életében nagyobb szerepet kap a Hősökről történő tisztes megemlékezés, mert a péntek délelőtt 10 órakor kezdődő megemlékezések nem feltétlenül alkalmasak arra a városban élők többségének.
Olvassuk tehát Szabó Gyula sorait:
„Első sorban a Budapestről érkező események hírei Dorogon is gyorsan éreztették hatásukat. Városunkban is általános forradalmi hangulat uralkodott. A forradalom előestéjén még az NB I- es dorogi labdarúgó csapat Szeged elleni hazai aktuális bajnoki mérkőzéséről számolt be a Népsport. Akkor még senki sem sejtette, hogy ez a meccs a bajnokság utolsó felvonása lesz, tekintve hogy az események forgatagában félbeszakadt a bajnokság.
A dorogi lakosok zöme azonosult a forradalmi eszmékkel és kezébe kívánta venni saját sorsának irányítását. Sérelmeik és elkeseredésük, az általános országos elégedetlenségen túl, a helyi sajátosságokkal is kiegészültek. A dorogiak által oly nagyra becsült, köztiszteletben álló Schmidt Sándor meggyilkolása sokakban váltott ki visszafordíthatatlan dühöt. Az egykori dorogi bányaigazgatót koncepciós perbe fogták és az ÁVH börtönében brutálisan halálra kínozták.
Továbbá megfosztották a települést a nagy becsben tartott Trianoni emlékművétől is, amely a mai Fortuna vendéglő helyén állt. Talapzatát sikerült csak átmenekíteni az utókornak, ugyanis az adta alapját a később elkészült Petőfi szobornak. A mindenre elszánt erők a szomszédos laktanyából fegyvereket és lőszert zsákmányoltak, hogy amennyiben kell, úgy fegyveres úton is érvényt szerezzen törekvéseinek. Szerencsére azonban a helyi rendőri erők ellenállás nélkül a forradalom mellé álltak, így nem alakult ki fegyveres konfliktus, viszont a rendszert védő egyéb elemek kisebb ellenállást tanúsítottak, amelynek következtében utcai lövöldözésekre került sor a Művelődési központ körzetében és a település néhány helyén. A felkelők felrobbantották az Otthon téren lévő Szovjet hősi emlékművet.
A forradalmi erők október 29-én megalakították a Dorogi Nemzetőrséget, amelynek parancsnoka a MÁV-alkalmazott Szemán István lett, míg helyettesei Csendes József és Viktor Géza vájárok voltak. A forradalom mellé állt rendőrségi állomány vezetője, Tóth György rendőrfőhadnagy személyében a dorogi rendőrség épületében biztosította a felkelés központját és bázisát. A forradalomhoz további hivatásos fegyveres erők is csatlakoztak, mégpedig a helyi honvéd helyőrség katonáiból. A Nemzetőrség mellett megalakult a Dorogi Nemzeti Bizottság is, amely a település vezetését volt hivatott ellátni. A Bizottság elnökének Hajdú Sándor dorogi költőt, míg titkárnak Nádai János iskolaigazgatót választották. Dorog határában, a VI-os akna közelében működött egy kényszermunkatábor. Foglyai zömében a rendszer ellenségei voltak, akiket bányamunkára osztottak be. A forradalom kitörésekor a foglyok is fegyverhez jutottak és sikeresen kiszabadultak, bár nagy ellenállásban nem ütköztek.
A Dorogi Nemzetőrség fő feladata a forradalmi vívmányok megvédése, a település nyugalmának, ellátásának és a helyi lakosság biztonságának a biztosítása volt. Dorog-szerte számos ellenőrzőpontot állítottak fel, első sorban a közlekedési gócpontoknál, valamint a Bányaigazgatóság – a mai Intézmények háza – épületének padlásán géppuskafészket alakítottak ki. Az egyik ilyen ellenőrzőpont a Bécsi úton volt, ahol egy emlékezetes lövöldözés alakult ki. A nemzetőrök egy több személyautóból álló kocsisort állítottak meg, amely az MTK labdarúgóit szállította a nyugati határon túlra, egy állítólagos futballtorna apropójából. Az átvizsgálást követően elindult a karaván, amikor az egyik nemzetőrnek gyanússá vált néhány utas. – „De hiszen ezek rohadt ávósok ” – fakadt ki, mire társaival együtt több sorozatot adtak le a távolodó autókra.
Dorog nem csak a szénmedence központja volt, de a forradalom idején is a központ szerepét töltötte be. Innen koordinálták és ellenőrizték a dorogi szénmedence településein történteket.
Valamennyi településen a forradalmi erők vették át a hatalmat, egyetlen kivétellel.
A forradalom győzött, kikiáltották a független és semleges Magyarországot. Azonnali tárgyalások kezdődtek a Varsói Szerződésből való kilépésünkről és a szovjet csapatok kivonulásáról, mely
utóbbi meg is történt. Amit viszont az ország közvéleménye nem tudhatott, a határtalan öröm csak rövid életű lehetett. A Vörös Hadsereg hamarosan visszatért, hogy eltiporja a független Magyarországot a nyugat hallgatólagos beleegyezésével. Mint a történelmünk során oly sokszor, ezúttal is a tiszta és jogos törekvésünk, amely könnyen elsöpörte az ellene irányult zsarnokságot és idegenkezűséget, szabadságharcba, honvédő háborúba váltott. A magyarok hősiesen néztek szembe az ellenséges erőkkel, de esélyünk sem lehetett hosszú távon a világ egyik legnagyobb és legfejlettebb haderejével szemben. Így is bámulatos és emberfeletti volt az ellenállás ereje, amely közel egy hónapig kitartott. A világ szemében hatalmas hőstett volt nemzetünk tette. Akarva-akaratlan, a világ minden pontján irigykedve érezték az emberek, hogy mennyire felemelő lenne most magyarnak lenni. A Kreml hadvezetése saját katonáit is félrevezetve azzal a hamis információval látta el, hogy a Szuezi-válság miatti nemzetközi konfliktus okán a Nílus partjára vezénylik őket. Éppen ezért a katonák zömét is a belső-ázsiai légiók adták, akiknek vajmi kevés földrajzi ismerete volt Magyarországgal kapcsolatban.
A szovjet csapatok támadásának hírére Dorogon több helyen, főként a Bécsi út két szélső pontján barikádokat emeltek és löveget állítottak fel. Jelentős ellenállásra azonban nem került sor a hatalmas és félelmetes harckocsioszlop feltűnése után. Városunk gyakorlatilag harc nélkül esett el, azonban mentve a menthetőt, a Nemzetőrség mindvégig a helyén maradt és becsülettel végezte feladatát. Ennek is köszönhető, hogy a szabadságharc bukása után is rend maradt. A Nemzetőrség egész december közepéig (!!!) működött, tagjai között mintegy 50 helyi sportolóval.
Miként az ország veszteségei és fájdalma hatalmas volt, úgy Dorogra levetítve is elmondható mindez. Az 56-os események közvetlen következménye Ilku Péter és Dacsev Miklós, két kiváló világklasszis labdarúgónk elvesztése, akik emigrációba kényszerültek a szabadságharc leverését követően. Sovány vigasz, hogy mindketten kiválóan kamatoztatták tudásukat és tehetségüket Európa-klasszis csapatoknál. Mindketten pályára léptek azon a bizonyos Szeged elleni, a forradalmat közvetlenül megelőző mérkőzésen, sőt Ilku volt az egyik gólszerző. Szintén hasonlóan fájdalmas az egykori kiváló labdarúgó, majd sikeredző, Szabó Péter, népszerű nevén Petár bácsi emigrációja, aki ugyancsak külföldi csapatoknak tett remek szolgálatot a későbbiekben. Kis híján elveszítettük Grosics Gyulát is, bár kálváriája legalább oly szomorú, mint egy emigráció. A forradalom híre Nyugat-Európában érte az Aranycsapatot, majd annak leverése is. A csapat tagjai egy dél-amerikai túrán is részt vettek és több játékos, nem mert hazatérni, félve a megtorlástól. Grosics kisebb hezitálást követően és számos csábító külföldi ajánlat ellenére 1957. év elején visszatért és már a határon letartóztatták, onnan pedig Győrbe, a laktanyába szállították, ahol családjától szétválasztották. Kilátástalanságában kisebb szerencse érte, ugyanis az egyik tiszt szintén egy dorogi fiatalember volt, aki segített Grosicsnak. Visszakapta családját és szabadon engedte. A rendszer azonban Grosicsot megfosztva katonai rangjától száműzték a Bp. Honvéd csapatából és a magyar válogatottból is. Meghurcoltatására alaposan ráment, amely még a közelmúltig is éreztette hatását. Nevezetesen Grosicsot megbélyegezték, ‘56-os tevékenysége miatt kémkedéssel és egyéb gyalázatos dolgokkal vádolták, így amikor 2001-ben Dorog város díszpolgári címére terjesztették elő, nem kaphatta volna meg a kitüntetést. Más kérdés, hogy szerencsés és hiteles kapcsolatoknak köszönhetően kiderült, hogy nem sokkal korábban Grosics amnesztiát kapott és minden korábban ellene felhozott vádat ejtve, visszakapta katonai rangját is, s így végül megkaphatta a díszpolgári címet is. Több, más dorogi sportoló is elmarasztalásban részesült a számonkérést során. Az egyik
legnépszerűbb labdarúgót, Pfluger Dezsőt internálótáborba zárták. Szintén internálótáborba került Nádai János, míg Hajdú Sándort börtönbüntetésre ítélték, Szemán Istvánt pedig a szovjetek önhatalmúan, tárgyalás nélkül kivégző osztag elé állították. Már a tűzparancs is elhangzott, amikor a parancsnokuk a lövések eldördülése előtt, maga csapott rá a célra tartott fegyverekre, jelezve megkegyelmezését. Ezen kívül számos embert ért utol a hatalomba visszatért kommunisták retorziója. Rengetegen veszítették el munkájukat, pozíciójukat. A dorogi bányától több száz dolgozót bocsájtottak el.
A megannyi emberi tragédia mellett Dorog még egy övön aluli ütést is kénytelen volt elszenvedni. A város büszkeségét, a világon egyedülálló emlékművét, a Szénoltárt a kommunisták bosszúból felrobbantották, amelynek törmelékei egészen 1981-ig éktelenkedtek az emlékmű egykori helyén. A fájdalmat csak tetézi, hogy mindezt a mai napig nem ismeri be senki hivatalosan, ugyanis az elfogadott állásfoglalás szerint a II. világháborúban semmisült meg, pedig ez nem igaz. A Szénoltár soha nem épülhetett újra, míg a hősi szovjet emlékművet ismét megalkották.”
Forrás: Szabó Gyula