Nem született gól a Dorog-Cegléd mérkőzésen.
A korai kezdés és az őszi időjárás kissé megritkította a dorogi lelátót, közel 400 néző előtt kezdődött a Dorog-Cegléd mérkőzés. Álmos kezdés jellemezte az első félidőt, a vendégek előtt adódott egy helyzet a félidő elején, majd mezőnyjátékkal teltek a percek. Az utolsó percekre paprikás lett a hangulat, több sárga lapot is kiosztott a játékvezető. A hazaiak játékosa Lénárt 2 perc alatt két sárga lapot szedett össze, így a 40. percben 10 emberre fogyatkozott a Dorog.
A második félidő a nem a várt forgatókönyv szerint kezdődött, ugyanis a létszámhiányos Dorog vette át a kezdeményezést. Formás támadásokat vezettek, helyzeteket alakítottak ki, de a labda nem akart a hálóba kerülni. A Cegléd az eredmény tartására rendezkedett be. Pályára lépett a dorogi Vígh Ádám, ettől még veszélyesebb lett a hazai csapat. A 88. percben Vígh fejesénél már mindenki gólt kiáltott, de a labda centikkel kerülte el a kaput.
A második félidő alapján a Dorog közel állt a győzelemhez, de nem sikerült a döntő találatot bevinni, így meg kellett elégedniük az egy ponttal.
Folytatás jövő vasárnap Békéscsabán.
Jegyzőkönyv (Nemzeti Sport online):
DOROGI FC–CEGLÉDI VSE 0–0
Dorog, 500 néző. Vezette: Farkas Tibor (Horváth Zoltán, Bede Tamás)
DOROG: Vajda D. – Szalai A., Csató M., Bora, Németh Á. – Lénárt, Mészáros Á. – Faragó (Kamarás, 85.), Kovács D., Szedlár – Simon A. (Vígh Á., 71.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
CEGLÉD: Mursits – Heffler T., Albert I., Preklet, Farkas A. – G. Bíró, Nyilas – Damásdi (Fehér M., 66.), Sándor I., Szilágyi P. – Asztalos (Peres, 74.). Vezetőedző: Klausz László
Kiállítva: Lénárt (második sárga lap után) a 41. percben
MESTERMÉRLEG
Schindler Szabolcs: – A játékvezető „jót tett” velünk a kiállítással. A második félidőben úgy futballoztunk, mint a Manchester City, az ellenfélnél szinte nem volt a labda, egyedül a gól hiányzott a játékunkból.
Klausz László: – Örülök az egy pontnak, hiszen a Dorog hazai pályán többek között a Nyíregyházát, az MTK-t és a Zalaegerszeget is legyőzte, azaz nem könnyű ellene játszani. Ennek ellenére akadt két-három gólszerzési lehetőségünk, ha egyet értékesítünk, talán még nyerhettünk is volt.