Otthon / Dorog hírei / Egy pont a „hatpontos” meccsen

Egy pont a „hatpontos” meccsen

Dorog-Szeged 2011 0-0

Szerdai fordulót rendeztek a labdarúgó NB II-ben, köztük a Dorog-Szeged 2011 találkozót. A mérkőzés időpontja nem kedvezett a szurkolóknak, így kevesebben látogattak ki a stadionba a megszokottnál. A vendég csapat a 19 .helyet foglalta el a tabellán, 7 ponttal kevesebbet gyűjtve a Dorognál. Mindkét csapat szerette volna feledtetni az elmúlt hetek sikertelenségét, így nagy csatára volt kilátás.

Az első félidőben a hazaiak próbáltak kezdeményezni, de az akciók hibás passzok, rossz beadások miatt nem értek célba. A legnagyobb helyzet a vendégek előtt adódott, akik a felső lécet találták el. A hazaiak Kitl szabadrúgásából veszélyeztettek, amit a szegedi kapus hárított.

A második félidőben is csapongó volt a játék, nem alakult ki folyamatos játék. Bátrabb lett a vendég csapat, két helyzettel jelezték, ők is a három pontért jöttek. Az utolsó percekben próbálta a Dorog eldönteni a mérkőzést, de Vígh fejesét védte a vendég portás. Maradt a döntetlen, így a dorogiak továbbra se tudnak teljesen nyugodtak lenni.

Az utóbbi mérkőzéseket figyelembe véve aggódhatnak a dorogi szurkolók, hisz kedvenceik támadójátéka elmarad a várttól. Egy-két játékosnál erőnléti problémák is mutatkoznak. A hétvégén az MTK vendége lesz a piros-fekete együttes, tv-s mérkőzésen, akiknek sokkal jobb teljesítményre lesz szükségük, amennyiben eredményesek akarnak lenni.

Jegyzőkönyv (Nemzeti Sport online):

DOROGI FCSZEGED 2011 0–0
Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 400 néző. Vezette: Bogár Gergő (Farkas Balázs, Bede Tamás)
DOROG: Vajda D. – Szalai A., Berkó, Csató M., Németh Á. – Lénárt – Mészáros Á., Szellák (Simon A. –, 76.), Kittl M. 5, Városi (Faragó, 60.) – Sitku (Vígh Á., 60.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs.
SZEGED: Alekszics – Áchim, Papp F., Tóth G., Gergényi – Szabó P., Coroian, Pászka (Hegedűs M., 80.), Zabari (Zsivanovics, 64.) – Zádori (Tóth L., 89.), Germán. Vezetőedző:Őze Tibor.
MESTERMÉRLEG
Schindler Szabolcs: – Az első félidőben jól játszott a csapat. A második félidőben nem tudtuk ezt folytatni, hetek óta nagyon hiányoznak a gólok a játékunkból, ami kihatással van az eredményeinkre.
Őze Tibor: – Mindkét csapatnak nagyon fontos volt a pontszerzés. Párharcokkal tűzdelt, feszült hangulatú mérkőzésen a döntetlen igazságos.

About regio33

Check Also

5+1 RÁADÁS 

Öt körözés volt az ellen a férfi ellen, akit az esztergomi rendőrök igazoltattak, nála kábítószergyanús …

Leave a Reply