Otthon / Dorog hírei / Bravúros győzelem

Bravúros győzelem

Legyőzte a Kisvárdát a Dorog.

A tabella 2. helyén álló, fél lábbal már feljutó Kisvárdát fogadta a Dorogi FC csapata a labdarúgó NB II. 33. fordulójában. Nagy szüksége volt a hazaiaknak a három pontra, hisz az utóbbi időben közel került a kieső helyekhez.A sok sérült miatt nehéz helyzetben lévő Dorog jól kezdte a mérkőzést, az 5. percben Vígh előzte meg a vendégek védőjét, aki kézzel ütött a labdába, büntető. Fürjes állt a labda mögé, higgadtan a kapuba gurított, 1-0.

Próbálkoztak a vendégek, de jól állta a sarat a hazai csapat védelme, egyetlen helyzet adódott a Kisvárda előtt, de Zima a helyén volt.

A második félidőben meddő fölényben játszott a vendégcsapat, de a kaput nem veszélyeztették. A dorogi Faragó kétszer is eldönthette volna a mérkőzést, először fejesét védte a vendégek kapusa, majd egy beadást lőtt a kapu főlé. Küzdöttek, hajtottak a hazaiak, akik nagy csatában kihúzták a hátralévő időt és ezzel a bravúrgyőzelemmel fellélegezhetnek.

Jegyzőkönyv (Nemzeti Sport online):

DOROGI FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–0 (1–0)
Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 250 
néző. Vezette: Nagy Róbert (Varga Zsolt, Márkus Tamás)
DOROG: Zima – Szalai A., Csató, Lénárt, Fürjes – Nagyházi, Kitl M. – Faragó T. (Simon A., 93), Városi, Szedlár (Szellák, 90.) – Vígh Á. (Sitku, 42.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
KISVÁRDA: Zöldesi – Izing, Rjasko, Papucsek (Hej, 55.) – Zanko, Oláh G., Lucas, P. Rados (Misic, 55.) – Heffler N. – Lukács R., Horváth Z. (Ilics, 70.). Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Fürjes (11-esből, 1–0) az 5. percben
MESTERMÉRLEG
Schindler Szabolcs
: – Fantasztikusnak tartom, hogy legyőztük az élvonalba igyekvő Kisvárdát. Ezzel a hatalmas bravúrral tettünk egy újabb lépést a bennmaradás felé, de a kötél még ott van a nyakunkon.
Kondás Elemér: – A mérkőzés elején kapott gól megfogta a csapatot, a hazaiak pedig a vezetés tudatában nagy akarattal és alázattal futballoztak. Ezúttal pontatlanok voltunk.

 

About regio33

Check Also

FRISS! Halálos motoros baleset történt Tát és Bajna között

Bajna és Tát között két motorkerékpár ütközött egymásnak. indexképünk illusztráció  

Hozzászólás