Otthon / Gazdaság / Két milliárd forint a kár a júniusi viharok miatt- legalább is a biztosítók szerint

Két milliárd forint a kár a júniusi viharok miatt- legalább is a biztosítók szerint

A júniusi viharok után a biztosítókhoz péntekig 18,5 ezer bejelentés érkezett, a károk előzetesen becsült értéke 1,914 milliárd forint – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint az átlagkifizetések egyes társaságoknál elérik a 130 ezer forintot.
Mivel azonban több biztosító a következő napokban újabb bejelentésekre számít, a károk nagysága még nőhet.
A bejelentések jelentős része a helyenként özönvízszerű esőzés miatt keletkezett plafon és pince beázásokhoz kapcsolódik. Súlyos gondokat okoztak még a viharok, a villámcsapások, valamint a jégverés is.

A jelenlegi adatok szerint a legtöbb kár Budapestet, Pest, Bács-Kiskun, Baranya, illetve Vas megyét érte – írták.
Tavaly a társaságok a május-augusztus közötti időjárás miatt közel hatmilliárd forintot fordítottak a lakásbiztosítással rendelkező ingatlantulajdonosok kártalanítására.

Kitértek arra is, hogy a Mabisz megbízásából a Századvég által április 20. és május 6. között készített felmérés szerint 1102 megkérdezett közül 832-en rendelkeztek lakásbiztosítással és 315 embernek volt lakásbiztosítási káreseménye az elmúlt öt évben. A válaszadók 89,4 százaléka volt teljes mértékben vagy inkább elégedett biztosítója kapcsolattartási módjával, minőségével, gyakoriságával, 87 százaléka a szerződési feltételek betartásával. A károsultak 78 százaléka volt elégedett a kapott összeggel és 82 százalék a szolgáltatás teljesítésének határidejével.

Forrás: MTI.hu

Fotó: MTI fotó

About regio33

Check Also

Orbánnak mennie kell!

„Nehezen értem ezt a helyzetet. Ez a politika nagyon sokba fog kerülni Magyarországnak.” Újabb erős …

Leave a Reply