A színházi világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.
E nap apropóján emlékezzünk Ászár szülöttének, Jászai Marinak, a Nemzeti Színház nagyasszonyának életének történetével.
Eszményképe a drámában Shakespeare, a költészetben Petőfi, a politikában pedig a Legnagyobb Magyar, Széchenyi István.
Jászai Mari 1850-ben Ászáron született. Már öt éves korában elkerült a szülői háztól és szolgáló lett belőle. Szomorú, keserves gyermekkora volt, de az olvasás iránti szeretete és színészi képességei már ekkor megmutatkoztak. Kalandos események után 1866-ban, 16 évesen statisztának állt, 1867-ben már Budán, 1869-ben pedig Kolozsváron játszott.
Az első világháború idején sebesült katonákon segített, minden megtakarított pénzét erre költötte. A Petőfi Társaság nemcsak írói tehetségét, hanem a Petőfi-kultuszban szerzett nagy érdemeit is méltányolta, amikor 1908-ban tiszteleti tagjává választotta, jelentős szerepe volt a Petőfi kultusz 20. század évtizedeiben való újjászületésének. 1925. decemberében játszott utoljára az Aranyemberben, 1926. október 5-én halt meg. A Kerepesi temetőnek abba a sírjába helyezték örök nyugalomra, amelyet még életében építtetett magának. A sírgödröt kirakatta a lebontott régi Nemzeti Színház köveivel, s a sírkőre, amit ugyancsak a régi Nemzeti egyik hatalmas oszloprészéből faragtatott, vésette rá saját sírfeliratát.
Jászai Mari naplójegyzeteiben sok helyütt említi Széchenyit. „Nekem Széchenyi István áll az oltáromon, a képét viselem, és minden esztendőben elzarándokolok a szentséges sírjához Nagycenken, mely az én lelkem Mekkája.” A szenvedélyes színésznő Széchenyi koporsóját rendszeresen látogatta. ászai Mari Széchenyi iránti mérhetetlen rajongása és tisztelete jeléül nem csak virágot vitt a sírboltba. A tragikát a Nemzeti színházi tagságának 25. éves évfordulóján, 1897-ben aranykoszorúval ajándékozták meg. A koszorút Jászai elvitte Nagycenkre és Széchenyi sírjára helyezte.
1994-ben nevezték el róla a tatabányai színházat, 2000-ben, születésének 150. évfordulóján a színház előcsarnokában bronzszobrot avattak fel tiszteletére.