Otthon / Egyéb / Három megyei horgász a világbajnoki csapatban

Három megyei horgász a világbajnoki csapatban

A Magyar Országos Horgász Szövetség kihirdette az idei világbajnokságra utazó keretet, melyben megyénk három élvonalbeli horgásza is helyet kapott.

Az esztergomi Vasas Horgászegyesületből két versenyző is bekerült a keretbe. A 16 és fél éves Nagy Hunor könnyűúszós szakágban második lett az U20-as kategóriában, így ő a csapat legfiatalabb tagja. Szintén könnyűúszós szakágban szerepel a felnőttek között Csőregi Balázs.

A dorogi Bányászok Horgász Egyesületéből az elnök, Sztahovics Péter jutott be a világbajnoksági keretbe páros csónakos pergető szakágban. Ő nemcsak műveli, hanem szakíróként, előadóként, tanácsadóként is népszerűsíti a horgászatot.

Zoltai Dániel, a megyei szövetség elnöke elmondta, tevékenységükkel hozzájárulnak, hogy a horgászat minél több érdeklődő embernek jelentsen kikapcsolódást. Tavaly több mint 18 ezer állami horgászjegyet váltottak ki a megyében, tíz százalékkal többet, mint 2019-ben. Hasonló mértékben emelkedett a dunai területi jegyek száma is.

Megyénk horgászai a versenysportban is aktívak, hatvannál több tag vesz részt rendszeresen a helyi és a MOHOSZ által kiírt versenyeken, a szövetség is több horgászversenyt szervezett a Dunán.

A KEMHESZ kiemelt figyelmet fordít az utánpótlás nevelésre. Több helyen jöttek létre szakkörök, valamint horgásztáborokban, versenyeken és vetélkedőkön foglalkoznak rendszeresen a fiatalokkal.

Forrás: KEMHESZ

About regio33

Check Also

Orbánnak mennie kell!

„Nehezen értem ezt a helyzetet. Ez a politika nagyon sokba fog kerülni Magyarországnak.” Újabb erős …

Leave a Reply