Otthon / Egyéb / MA VAN MÁRAI SÁNDOR HALÁLÁNAK 32. ÉVFORDULÓJA

MA VAN MÁRAI SÁNDOR HALÁLÁNAK 32. ÉVFORDULÓJA

Márai életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között. Már az 1930-as években korának legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott.

Amikor azonban 1948-ban elhagyta hazáját, tudatosan és következetesen kiiktatták műveit a hazai irodalmi életből, és haláláig a nevét is alig ejtették ki. Ez nemcsak emigráns létének és bolsevizmusellenességének tudható be, hanem annak is, hogy ő volt a magyar polgárság irodalmi képviselője, s erről az osztályról sokáig semmi jót sem lehetett állítani. Márai azonban a klasszikus polgári eszményeknél értékesebbet nem talált, így kötelességének tartotta, hogy ezeknek adjon hangot műveiben.

Az 1980-as években már lehetővé válhatott volna munkáinak hazai kiadása, de ő megfogadta, hogy amíg Magyarországon megszálló csapatok tartózkodnak, s nem lesz demokratikus választás, addig semminek a kiadásához és előadásához nem járul hozzá. Életműsorozatának újra kiadása halála után, 1990-ben indult el. Ugyanebben az évben posztumusz Kossuth-díjjal ismerték el.

„Mindig az igazságot kell írni. De írhatja-e az író mindig az igazságot? Végre is, „költeni”, ez a hivatása, kitalál történeteket, megszépíti a részleteket, told, hozzáfűz, tökéletesít. Nem írhatja az anyakönyvi igazságot: ez nem irodalom, csak ismétlés és unalom. De mindig igazat ír, ha a látomásához hű marad. A látomásához, amely a költő meséjéből sugárzik. Ez az írói igazság: hűség a látomáshoz. Minden más csak híradás, beszámoló lehet.”

(forrás)

About regio33

Check Also

SCHADL LETARTÓZTATÁSBAN, VÖLNER SZABADLÁBON

Völner–Schadl-ügy: Völner letartóztatása helyett három előzetesben lévőt kiengedtek. A Völner–Schadl-ügyben már csak hárman vannak letartóztatásban, …

Leave a Reply