A péntek reggeli rádióinterjúban elhangzottak a cikkben.
Ne utazzunk külföldre
Azt javasoljuk minden magyarnak, hogy csak azok utazzanak külföldre nyaralni, akik megkapták mindkét oltást. Akik még nem teljesen védettek, azok haza fogják hozni a vírust, ezért arra kérjük őket, hogy most ne utazzanak külföldre – mondja Orbán Viktor.
A fiatalokat az iskolában oltanák
Az idősek esetében a még be nem oltottakat személyesen felkeressük, a 12-16 évesek esetében pedig szeptember elején a szerdai iskolakezdés előtt hétfőn és kedden minden iskolában oltásokat rendezünk, így minden fiatal megkaphatja az oltást, ha a szülők beleegyeznek – mondja Orbán.
15 százaléknyi idős van veszélyben
A 65 év felettiek 85%-a van beoltva, vagyis van 15 százaléknyi idős, aki nincs beoltva,
ők ma nagyobb veszélyben vannak, mint a járvány során bármikor, hiszen a delta variáns agresszívabb.
Kötelező oltás
Magyarország még mindig az egyik legbiztonságosabb ország az átoltottság tekintetében, a kényszerítésnek nem vagyunk hívei. Egy helyen tettünk kivételt: az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz az oltás – mondja a kormányfő. Hozzáteszi, hogy az egészségügyi dolgozóknak egyébként is sok oltást kötelező beadatniuk, ezt a listát most bővítik a koronavírus elleni vakcinával.
Az orvos dönt a vakcináról
Az orvos dönt arról is, milyen vakcinát kapjon harmadiknak az ember, a lehető legkisebb adminisztrációval akarják megoldani a harmadik oltást, ezért mindenki ott kapja meg, ahol az első kettőt.
Lesz harmadik oltás
Számos döntést hoztunk. A harmadik oltást illetően megoszlanak a vélemények arról, kell-e ilyen vagy sem, a WHO is óvatos egyelőre. A magyar kormány szerint olyan véleményt nem ismerünk, ami szerint ártana, félni nem kell tőle, ezért miért zárnánk el az embereket tőle.
Vagyis lehetővé tesszük a harmadik oltás felvételét, de azt ajánljuk, hogy a második oltás után teljen el négy hónap, az orvosok ettől persze eltérhetnek – mondta Orbán Viktor.