Otthon / Egyéb / Harmadik oltás Magyarországon: kinek, mikor és milyen vakcina legyen az újabb adag?

Harmadik oltás Magyarországon: kinek, mikor és milyen vakcina legyen az újabb adag?

Szakértők szerint indokolt lehet a vakcinák kombinálása, azonban fokozott figyelemmel kell eljárni.

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának tárcavezetője arról tájékoztatott, hogy az Emmi másfajta oltást ajánl majd harmadik oltásként azoknak, akik az első két vakcinát felvették már. Eszerint a kormány azt javasolja majd a háziorvosoknak, hogy harmadik oltásként keverjék az mRNS-vakcinákat és a vektorvakcinákat. Azonban a Pfizer egyelőre nem javasolja ezt, mivel nem végeztek vizsgálatokat a témában

“Összemosódnak az információk a harmadik oltás kapcsán” – világított rá Falus András, aki szerint ennek a hátterében annak elkendőzése áll, hogy felelőtlenül jártak el Magyarországon a kínai Sinopharm alkalmazása során. A kínai oltást mintegy 500 ezren kapták meg annak ellenére, hogy a kínaiak leírása alapján a Sinopharmot csak 59 éves korig javallott adni, azonban Falus András szerint Magyarországon ezt nem vették figyelembe, ennek számos oka lehet, ugyanakkor jelenleg nem ezt kell boncolgatni, hanem lépni, hogy az idősek megfelelő antitest-tesztelését követően (amelyek valójában a neutralizáló anyagot mérik) azonnal kapjanak például Pfizert, és ha arra sem termelnek választ, akkor azt újabb Pfizerrel erősítsék meg, tehát érdemes lenne újra kezdeni az immunizálásukat. A környező országokban már jelen van a negyedik hullám, amelynek védettség hiányában nálunk is elsősorban az idősek lesznek majd kitéve. A harmadik oltást tehát a szakértők szerint most azoknak feltétlenül szükséges, akiknek a Sinopharm-oltás után nem alakult ki védettségük.

“A harmadik oltásról szóló irányelvet a szakmai szervezetek és hatóságok közreműködésével az Emmi adhatja ki, de más eljárásrend is elképzelhető elvileg” – ismertette Dobson Szabolcs szakgyógyszerész. Falus András szerint harmadik oltásról nem a politikának kellene döntenie, hanem a szakmának, tehát az Nemzeti Népegészségügyi Központnak, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnek, azaz az OGYÉI-nek. A miniszterelnök bejelentése miatt megrohamozhatják a háziorvosokat, akik a vakcinák megfelelő kombinálására vonatkozó protokollt tudomása szerint még nem kapták meg, pedig ha valakit felelősségre vonnak majd, azok várhatóan ők lesznek. Ugyanakkor az oltásoknál fontos a sorrend, annak lehet mellékhatása, ha a vektoros vakcina, pl. Szputnyik után AstraZenecát adnak, mivel az egy csimpánz adenovírust használ. Véleménye szerint vektoros vakcina után nem érdemes ugyanazt adni. A helyzetet némiképp bonyolítják a raktárkészletek,

A KÍNAI VAKCINÁBÓL MINTEGY 3 MILLIÓ RENDELKEZÉSRE ÁLL, AZT SZERETNÉK IS, HOGY FOGYJON EL, MERT MÁSKÜLÖNBEN FELESLEGES VOLT A RENDELÉS.

Az országban körülbelül egymillió Pfizer vakcina van, Modernából, AstraZenecából és Szputnyikból már kevesebb, sőt, utóbbi már szinte el is fogyott – szögezte le Falus András.

Mikor kellene az emlékeztető oltás?

A harmadik oltás tehát azoknak kell hamar, akiknek az első kettő nem hatott. Teljesen más kérdés a vakcinák időbeli hatékonysága, tehát az, hogy meddig nyújtanak védettséget. Falus András ismertette: vannak olyan vakcinák, amelyeket az életben egyszer kell megkapni, vagy csak néhányszor, mint pl. a gyerekbénulás, a kanyaró, a mumpsz, vagy szamárköhögés ellen, de vannak olyanok – főleg vírusokkal szembeniek -, amelyeket többször kell ismételni. A Pfizer oltóanyaga körülbelül egy évig képes védeni, ez idősebbeknél valamivel gyorsabban lejár, de nem 4 hónap alatt. Jelenleg nem érdemes még harmadik oltásról beszélni, az 6-12 hónap múlva válik esedékessé azok számára, akiket Pfizerrel, Szputnyikkal, Modernával, AstraZenecával oltottak, illetve azon fiataloknál, akik Sinopharmot vettek fel, utóbbiak valószínűleg jól reagáltak az első kettőre – ismertette Falus András.

Dobson Szabolcs szakgyógyszerész szerint az emlékeztető oltások elsősorban legyengült immunrendszerű és idős személyeknek ajánlottak. Emlékeztető oltásokat a Sinopharm és a Szputnyik V után fél évvel már a gyakorlatban is adnak egyes országokban. A Pfizer-vakcinával olyan klinikai vizsgálat van folyamatban, amelyben szintén a második oltás után 6 hónappal következett a harmadik. Az AstraZenecával is végeztek már harmadik oltással klinikai vizsgálatot. “A négy hónapos hazai határidő oka (miért nem 6 hónap) nem ismert, de elvileg nem okozhat szakmai problémát” – mondja Dobson, hozzátéve, hogy a harmadik oltások az eddigi vizsgálatok szerint nem járnak az eddigitől eltérő mellékhatásokkal.

“Vakcinánként is változik, hogy mennyi időnek kell eltelnie az alapimmunizálás, és az emlékeztető (harmadik) oltás között, a jelenleg megadott 4 hónap bizonyos esetekben túl kevés, bizonyos esetekben túl sok” – szögezte le a Portfolio-nak Rusvai Miklós virológus, aki szerint

AZ LENNE AZ IDEÁLIS, HA AZ IMMUNRENDSZER REAKCIÓJÁNAK ISMERETÉBEN TŰZNÉK KI AZ EMLÉKEZTETŐ OLTÁS IDŐPONTJÁT.

Mivel ez egyénenként más és más, ezért egy átlag számot próbáltak mondani a minimum 4 hónappal. Ugyanakkor vannak olyan vakcinák, amelyek a szakszerűen bevitt két oltást követő egy hónap után sem adnak igazán jó antitestes védettséget, és előfordulnak olyanok is, amelyek 8-10 hónappal később is nagyon magas ellenanyagszintet eredményeznek. Tehát, uniformizált megoldás nincsen – húzta alá a virológus, aki szerint

A HARMADIK OLTÁST AZ ŐSZI JÁRVÁNYHULLÁM ELŐTTRE KELLENE IDŐZÍTENI.

A légzőszervi betegségek szezonjában, tehát októberben emelkedhetnek majd meg az esetszámok Magyarországon. A harmadik oltás legelőnyösebb időpontja október első hete lenne, mert az emlékeztető oltás október végére éreztetné hatását, és magas immunválaszt eredményezne azoknak, akiknek arra szükségük van.

Rusvai Miklós szerint az emlékeztető oltást az első oltást sorrendjében kellene adni, tehát első körben az egészségügyi dolgozók közül azoknak kellene megkapniuk, akik 60-70 év felett teljesítenek szolgálatot, emellett célszerű lenne az idősotthonok lakóit is újra oltani, valamint a hajlamosító társbetegségekben (pl. magas vérnyomás, cukorbetegség) szenvedőket. A harmadik oltás mellékhatásairól megjegyezte, hogy nagyjából annyira okozhatnak negatív hatásokat, mint első oltásként. Ugyanakkor azt is megerősítette, hogy a vakcinakoktélok jövőbeli egészségre gyakorolt negatív következményeiről és szövődményeiről jelenleg még nem lehet tudni.

SZÜKSÉG VAN RÁ, DE CSAK KÉSŐBB LESZNEK TAPASZTALATOK A HARMADIK OLTÁST ILLETŐEN, AMELY KISSÉ UGRÁS A SÖTÉTBE.

Mi véd a delta variáns ellen?

A delta variáns leginkább a fiatalokat támadja meg – hívta fel a figyelmet Falus András, aki hozzáfűzte: Izraelben, ahol az átoltottság tekintetében nyájimmunitásról lehet beszélni, az új fertőzöttek zöme 10 és 19 év közé esik. Ennek a veszélye itt is fennáll, a fiatalok pedig tovább fertőzhetik a védettséggel nem rendelkező, de Sinopharmmal oltottakat.

Az indiai variáns ellen egy erős Pfizeres oltottság jelentősen véd: az amerikai-német oltóanyag 60 százalékban véd a megfertőződés ellen, 80 százalék felett véd a kórházi ápolásra szorulás ellen, a mortalitás pedig ebben az esetben csekély. Jó immunválaszt vált ki a Szputnyik, ezért az is jó választás lehet, ugyanakkor a megnevezett problémák miatt a szakértő a Sinopharmot nem gondolja alkalmasnak. Mindezek miatt Falus András úgy véli, hogy igényt kell tartani a visszautasított Pfizer szállítmányokra, és azokkal kellene oltani.

Izraeli és angol vizsgálatok – Dobson Szabolcs szavai alapján – egyértelműen igazolták, hogy a Pfizer vakcina véd a súlyos, kórházi kezelést, intenzív osztályos ellátás igénylő, illetve halálos kimenetelő delta variáns okozta fertőzésekkel szemben. Az AstraZenecával is vannak olyan eredmények, amelyek klinikai védőhatást igazolnak. Látszik azonban, hogy a delta variánssal szembeni védőhatás gyengébb, mint amit egyes korábbi variánsok ellen láthattunk. A Sinopharm és a Szputnyik V esetében azonban hasonló adatokat nem publikáltak. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincsenek – fűzte hozzá a szakgyógyszerész.

Rusvai Miklós úgy vélekedett, hogy a Magyarországon oltottakat mindegyik vakcina védi a delta variáns ellen, ugyanakkor a hatékonyság alacsonyabb az alfa, azaz a brit variánshoz képest. Példaként említette, hogy a Pfizer kb. 92 százalékban véd az alfa variáns okozta fertőzés ellen, ami azt jelenti, hogy száz beoltott emberből legfeljebb nyolcnál alakulhatnak ki tünetek, míg 92 teljesen védett lesz. Az ugyanezzel a vakcinával oltottak közül a delta variáns okozta fertőzés esetében százból maximum 12-15 ember betegedhet meg, a hatékonyság tehát 85-88% a delta ellen a Pfizernek – ismertette.

A vakcinák keverése lehet indokolt, de nem öncélú módon

– mutatott rá Dobson Szabolcs, aki azt is részletezte, hogy mára több vizsgálat mutatja a kevert oltási sorok hatásosságát és biztonságosságát. Ilyen vizsgálatokat rendszerint állami finanszírozással végeznek. A Pfizer azonban a saját vakcinájának harmadik dózisát vizsgálja. Ugyanakkor nincs publikált adat arról, hogy a harmadik Sinopharm mennyire hatásos az immunválasz erősítésében pl. a Pfizer vakcinával szemben. Hangsúlyozta:

mindenképpen olyan oltási sorokat kell adni, legyenek azok homogének vagy heterológok, amelyekre van klinikai vizsgálati bizonyíték.

Falus András kiemelte, hogy a járvány kezdete óta a szakirodalom alapján ismeretes, hogy az egyes vakcinákat lehet kombinálni, sőt eredményesebb immunválaszt, védettséget lehet kiváltani, mintha ugyanazt adnák. Kásler Miklós ezen logika mentén nyilatkozhatta azt, hogy adjanak vektoros vakcinát az mRNS után.

Sinopharmot a Pfizer után nem javallott adni Falus András szerint, aki a gyártó tájékoztatására is hivatkozott, amely szerint nem javasolják az oltóanyaguk kombinálását. A szakértő az mRNS alapú vakcinát, így a Pfizert és a Modernát tartja a legjobbnak, minden oltás esetében az újabb adag ezekből a legjobb.

A Pfizer egyelőre nem javasolja az oltások keverését

Az AstraZeneca és a Szputnyik V vakcina esetében a harmadik oltásnak feltétlen másnak kell lennie, míg az mRNS-t tartalmazó vakcinákat akárhányszor be lehet adni – jelentette ki Karikó Katalin, a világhírű magyar kutatóprofesszor.

Hasonló információkat osztott meg Rusvai Miklós is, aki elmondta, hogy bizonyos oltóanyagoknál célszerű, míg másoknál nem szükséges a vakcinák keverése. Az mRNS-vakcinák, tehát a Pfizer és a Moderna adhatók harmadik oltásként akkor is, ha alapimmunizálás is azokkal történt, így ezek esetében nincs szükség mixelésre. Ezzel szemben ez a vektorvakcináknál már tanácsos lehet a mixelés, mert azoknál létezik egyfajta vektorimmunitás, vagyis a vektorvírus, jelenesetben az adenovírus ellen is képződnek antitestek a szervezetben, és emiatt harmadszor vagy negyedszerre azt a vakcinát beoltva már nem fejti ki olyan jól a hatását, ezért egy bizonyos vakcinatípust célszerű mással felüloltani. Megerősítette, hogy a vektorvakcinával oltottaknál jobb, ha Pfizert kapnak harmadik oltásként, emellett figyelni is kell a sorrendre, és kiemelten fontos lenne, hogy az egységes állásfoglalást a háziorvosok rendelkezésére is bocsássák a gyógyszergyártók ajánlásain túl. Rusvai így vélekedik az egyes kombinációkról:

  • Ha valaki Janssent kapott alap immunizálásra az kaphat AstraZenecát, és fordítva. Mindkettő vektorvakcina, csak más adenovírus van bennük.
  • Pfizer jolly joker: azt bárki kaphatja, nem kell mérlegelési szempontokat figyelembe venni, ezért azok is, akiket elsőként azzal immunizáltak. A Pfizerrel oltottakat egyébként megerősítő oltásként bármelyiket kaphatják. A virológus szerint egyedül az az érv szól egyedül a Pfizer mellett, hogy a gyártó harmadik oltásként is azt ajánlja, de immunológiai, virológiai értelemben nincs különösebb érv mellette.
  • Ha valaki kínai vakcinát kapott, és jól immunizálódott, magas az antitestszintje, az részesülhet harmadikként szintén abban, de kaphat bármi mást is. Ugyanakkor, ha nem immunizálódott az első két oltás hatására igazolható módon, akkor mindenképpen célszerű más oltóanyagot kapnia emlékeztetőként.
  • A Janssen kivételével bármi mással felüloltható a Szputnyik, azonban ez utóbbi vakcina harmadik oltásként való használhatóságát a virológus nem részletezte külön, mert elvileg már nincs az országban belőle, és a hírek szerint nem importál belőle Magyarország, így a harmadik oltásban nem játszhat szerepet.

(forrás)

About regio33

Check Also

DOROGON ÉS NYERGESÚJFALUBAN VOLT DOLGA A TŰZOLTÓKNAK

Balesethez és tűzesethez is vonultak csütörtökön a tűzoltók. Két személygépkocsi ütközött Nyergesújfalu térségében a 10. …

Leave a Reply