Otthon / Egyéb / Elkerülhetetlen az újabb élelmiszerdrágulás Magyarországon

Elkerülhetetlen az újabb élelmiszerdrágulás Magyarországon

Az időjárás nem csak a kánikula miatt nem volt kegyes a termelőkhöz, hiszen alig voltak esős napok – amikor voltak, akkor viszont özönvízszerűen ömlött az eső, sőt, számos helyen jégeső.

Ezek további károkat okoztak a földeken, így hiába élte túl az aszályos időszakot számos növény, a jég ellen már sok esetben nem volt mit tenni.

Idén a mezőgazdaságot számos csapás érte: eleinte kezdődött egy gyenge téllel, ami nem kedvezett a kártevők gyérítésének. Következett egy szárazabb tavasz, ami által a tavaszi vetések állománya heterogén lett, majd több hullámban jöttek a komolyabb fagyok, amik nagy károkat eredményeztek az ültetvényeken. Június eleje óta pedig szinte töretlenül tart a száraz időjárás, hőstresszt előidéző extrém magas hőmérsékletekkel, ami még több aggodalomra ad okot.

Kritikus a helyzet a földeken

Már egy ideje a talaj felső rétegében kritikus szint alá süllyedt a nedvességtartalom. Ezek ellen védekezni rendkívül nehéz, és mindemellett a kisebb enyhüléseket komoly jégverés kíséri az utóbbi időben.

A gyümölcsösöket ért károk már jól látszanak, egyes gyümölcsök, mint a különböző barackok, várható mennyisége jócskán visszaesett. 

A vártnál rosszabb termésmennyiségre lehet számítani

Nemrégiben kezdődött meg az aratási időszak az árpával, egyelőre úgy tűnik, hogy az első kalászos nem sínylette meg az elmúlt hetek extrém magas hőmérsékleteit. 

Az előzetes visszajelzések szerint a búza viszont már nem ilyen szerencsés. A szokatlan júniusi nagy meleg miatt a növény kényszerérésen ment keresztül, amely a tápanyagok beépülését is akadályozta, így a szem úgymond megszorult.

Hogy ez országos szinten milyen kiesést okozott, azt még nem lehet pontosan tudni, de az biztos, hogy a termés az egy hónappal ezelőtti

várakozásoktól érdemben elmarad.

Az ültetvények a legnagyobb vesztesek

A legnagyobb károkat az ültetvények szenvedték el eddig idén. A MOSZ információs rendszere szerint voltak olyan gyümölcsösök, ahol a késői komoly fagyok miatt 100%-os volt a kár. A gyümölcsösök terméskiesése sokkal érezhetőbben jelenik meg a fogyasztó piacán, a kalászosok termésvesztését néhány hét múlva már pontosabban fogják tudni.

A MOSZ felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi időjárás nemcsak a kalászosokat, hanem bizony az őszi betakarítású növényeket még jobban érintheti. Ha pedig rossz lesz a kukoricatermés, akkor az megint csak az állattartókat fogja tovább sújtani.

A várt 5 millió tonnás búzatermés nem lesz elérhető, ám ennek ellenére a hazai szükséglet kielégítése nincs veszélyben. Alapvetően ez az export árualap csökkenését eredményezi, ami viszont a termelőknél bevételkiesést okoz és rontja a jövedelmezőséget.

Hiába a nagy mennyiségű csapadék, nem örülhetnek a termelők

Az érkező viharhullámok ugyan nem érték váratlanul az országot, viszont azok helyenkénti hevessége már aggasztó volt. Korántsem megszokott méretű jéggel csapott le egy-két helyen a vihar, ezzel komoly károkat okozva.

Kiszolgáltatott az agrárszektor

Az időjárásnak, a klímaváltozásnak az elmúlt évek megfigyelései alapján azt lehet mondani, hogy a mezőgazdasági termelők egyre inkább ki vannak szolgáltatva. Nyilvánvaló, hogy ezeket a hatásokat teljes mértékben kivédeni nem lehet, viszont alkalmazkodni kell hozzá – ehhez viszont komoly fejlesztésekre van szükség.

A mezőgazdaság az aszály és a hőhullámok ellen a talaj vízvisszatartó képességének javításával, az öntözött területek növelésével védekezhet. Mint említettük, ez nem olyan egyszerű, hiszen sajnos Magyarországon az elmúlt évtizedekben az öntözött területek nagysága jelentősen csökkent. Ezt jól alátámasztja az, hogy a művelhető területek mindössze 2%-án zajlik öntözés. 

(forrás)

About regio33

Check Also

DOROGON ÉS NYERGESÚJFALUBAN VOLT DOLGA A TŰZOLTÓKNAK

Balesethez és tűzesethez is vonultak csütörtökön a tűzoltók. Két személygépkocsi ütközött Nyergesújfalu térségében a 10. …

Leave a Reply