A magyar országgyűlés nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává, mivel a pozsonyi országgyűlés 1844. évi II. törvénycikke a magyar nyelvet ezen a napon emelte államnyelvvé, addig a latin volt Magyarország hivatalos nyelve.
Mit jelent a magyar nyelv? Az egyik legfontosabb dolgot az ember életében: anyanyelvet. Ezt a nyelvet tanultuk meg elsőként édesanyánktól, a környezetünktől, ezen a nyelven ejtettük ki az első szavakat, ez alakította világképünket. A magyar nyelv szavainak érezzük az ízét, a zamatát, ehhez kötődnek gyermekkori emlékeink.
Csokonai Vitéz Mihály így vall erről: “… teáltalad szólaltam én meg legelőször, teáltalad hangzott először az én fülemben az édes anyai nevezet.” Ezzel magyarázható, hogy anyanyelven sajátítjuk el legkönnyebben az ismereteket, ezért fontos az anyanyelven való tanulás.
Mit tegyünk a magyar nyelvért? Törekednünk kell az egyértelmű, kifejező, tartalmas fogalmazásra élőszóban és írásban, be kell tartanunk a helyesírási szabályokat; klasszikus és kortárs magyar szépirodalmi műveket kell olvasni, szókincsünk ezáltal gazdagodik, ez ad műveltséget, így formálódik jellemünk.
Egyéni, de közös felelősségünk is nyelvünk tisztaságának megőrzése, ápolása, fejlesztése. Rajtunk múlik, hogyan adjuk tovább gyermekeinknek nemzeti örökségünk, fennmaradásunk e fontos eszközét.