Otthon / Egyéb / Március 10-én lesz a köztársaságielnök-választás

Március 10-én lesz a köztársaságielnök-választás

Gulyás Gergely a kormányinfón jelentette be, hogy február 21-én kezdődik az Országgyűlés ülésszaka, amely március 10-én zárul és aznap választják meg Áder János utódját, az új köztársasági elnököt.

A 2021-es év utolsó Kormányinfóján – szintén újságírói kérdésre – jelentette be Orbán Viktor, hogy Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli minisztert jelöli a posztra a Fidesz–KDNP. Nem sokkal ezután Novák Katalin bejelentette, hogy december 31-ével lemond miniszteri tisztségéről, hogy minden erejével az előtte álló feladatra készülhessen.

„Magyarország első női köztársasági elnökének lenni többletfelelősség” – jelentette ki Novák Katalin, továbbá úgy fogalmazott:

Vannak, akik rutinból, reflexszerűen támadnak mindent, amit Orbán Viktor bejelent, mert azt gondolják, az nekik szükségszerűen rossz. Akik azt mondják, én csak egy bábu leszek ebben a tisztségben, valójában nem engem, hanem a nőket becsülik le. Nem feltételezik, hogy egy nő önálló döntésekre képes, szuverén közéleti szereplő lehet.

Az ellenzéki pártok alkalmatlannak nevezték Novák Katalint az államfői posztra, illetve a közvetlen köztársaságielnök-választás mellett foglaltak állást. Azt azonban még nem tudni, hogy az ellenzéki összefogásnak (Demokratikus Koalíció, Jobbik, LMP, Mindenki Magyarországa Mozgalom, Momentum, MSZP, Párbeszéd) lesz-e saját jelöltje.

Egy jelölt indulásához a képviselők legalább egyötödének ajánlására van szükség, kétharmados többséggel rögtön megválasztható az államfő, ennek hiányában második fordulót tartanak, ahol elég az egyszerű többség is.

(forrás)

About regio33

Check Also

32 ÉVE EZEN A NAPON TARTOTTÁK MEG A RENDSZERVÁLTÁS UTÁNI ELSŐ SZABAD ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS ELSŐ FORDULÓJÁT

Hosszú évtizedeket követően 1990-ben rendezték meg hazánkban az első szabad országgyűlési választásokat, ennek feltételeit, kereteit …

Leave a Reply