Otthon / Egyéb / Jól keres az állam a megugrott infláción

Jól keres az állam a megugrott infláción

Az idei év első hónapjában közel kéthónapnyi áfát söpörhetett be az állam. A következő hónapok újabb rekordokat hozhatnak az állami osztogatás és az árak további emelkedése hatására.

A 2021-es rekordadatokat is jelentősen túlszárnyalták 2022 januárjának áfabevételei – írta meg a VG.hu a Magyar Államkincstár adatai alapján. Mint megállapították: a januárban 751 milliárd forintnyi áfa csupán 3,7 milliárd forinttal marad el a tavaly januárban és februárban összesen beérkezett általános forgalmi adótól. 

Molnár Dániel, a Századvég Konjunktúrakutató makrogazdasági elemzője a portálnak arról beszélt, hogy az orosz–ukrán háború elhúzódása is magasabb inflációt, tehát magasabb áfabevételt eredményezhet. Hozzátette, hogy az állami juttatások (szja-visszatárítés, 13. havi nyugdíj) hatása a februári és márciusi adatokban jelenik majd meg, ugyanúgy, mint a minimálbér és a garantált bérminimum.

Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője szerint az áfabevétel az 5700-5800 milliárd forintot is elérheti 2022-ben. Szerinte ezt az adatot azért is érdemes kiemelten figyelni, mert megmutatja, hogyan alakul a belföldi fogyasztás. Ez az adónem ugyanis szinte kizárólag a belföldön fogyasztott javakat terheli, a külföldre értékesített termékek, szolgáltatások rendszerint mentesülnek az áfa alól.

(forrás)

About regio33

Check Also

SCHADL LETARTÓZTATÁSBAN, VÖLNER SZABADLÁBON

Völner–Schadl-ügy: Völner letartóztatása helyett három előzetesben lévőt kiengedtek. A Völner–Schadl-ügyben már csak hárman vannak letartóztatásban, …

Leave a Reply