Völner–Schadl-ügy: Völner letartóztatása helyett három előzetesben lévőt kiengedtek.
A Völner–Schadl-ügyben már csak hárman vannak letartóztatásban, a többi gyanúsított szabadlábon védekezik. Három ember esetében azért szüntették meg a letartóztatást, mert nem tartották indokoltnak a kényszerintézkedés fenntartását – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) az rtl.hu megkeresésére.
Korábban Polt Péter közölte, hogy Völner Pálnál is vizsgálták a személyi szabadság esetleges korlátozását, de a büntetőeljárásról szóló törvény alapján arra jutottak, hogy nála nem álltak fenn ennek jogi feltételei.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar hivatali visszaéléssel gyanúsított elnöke, Schadl György a letartóztatottak között van, de azt a KNYF nem árulta el, ki a másik két fogvatartott. A portál emlékeztet rá, korábban rajta kívül a sofőrjét és a gyakran csak „gazdámként” említett R. Róbertet tartották bent.
Február eleje óta tanúkihallgatások, folytatólagos gyanúsítotti kihallgatások történtek, más információt a büntetőeljárás érdekeire tekintettel nem közöltek. A Központi Nyomozó Főügyészség azt sem árulta, hogy indult-e vagyonosodási vizsgálat Völner Pál vagy Schadl György ellen.
A vádhatóság szerint a hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsított volt államtitkár három éven át kapott rendszeresen kenőpénzt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől. Schadl György az ügyészség szerint még több pénzre, több mint 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert az államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata révén.
(forrás)