Otthon / Egyéb / Az utolsó államfő

Az utolsó államfő

60 esztendővel ezelőtt, ezen a napon, 1957. február 9-én hunyt el a portugáliai Estorilban, Vitéz nagybányai Horthy Miklós (szül.: Kenderes, 1868. június 18.) Osztrák–Magyar Haditengerészet tengerésztisztje, 1909–1914 között Ferenc József szárnysegédje, altengernagy, Magyarország kormányzója, a 20. század első felének meghatározó politikusa

„A történelmet a győztesek írják.” Ismerjük jól a mondást. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy napról-napra egyre jobban bővül tudásunk a múlt eseményeivel kapcsolatban és dőlnek meg sziklaszilárd álláspontok. Sokáig a földet is laposnak véltük, aztán ez is megdőlt, mint sok más „tény” megítélése.

A magyarság szerencsétlen elmúlt 100 évében, gyakran mocskolták be az elnyomó hatalmak kiemelkedő elődeink nevét, titkolták el hősies tetteiket. Akár tetszik, akár nem, egy ilyen személy Vitéz nagybányai Horthy Miklós is, aki nélkül ma talán nem is beszélhetnénk magyarul és akinek kormánya felszámolta a világ egyik legsúlyosabb gazdasági válságát, mely valaha egy országot sújtott. Mindezt párosítva a magyarság gazdasági, kulturális és egészségügyi életszínvonalának növelésével. Persze bárki életében lehet hibát találni, de a helyes kép kialakítása már a történészek feladata. Addig olvassák a Rubicon cikkét Magyarország utolsó kormányzójáról.

Fotó: rubicon.hu

„A köznemesi származású Horthyt szigorú apja már 8 esztendősen elküldte kenderesi birtokáról, a fiú aztán Debrecenben, Sopronban, majd a fiumei tengerészeti akadémián folytatta tanulmányait. A későbbi kormányzót 1886-ban, mint II. o. tengerészhadapródot, a Radetzky, majd a Taurus hajó parancsnokaként osztották be szolgálatra, melynek jelentős részét Konstantinápolyban töltötte. Az előnyös külsejű, négy nyelvet ismerő, és a különféle sportágakban – például vívás, tenisz – kitűnő fiatal tengerész ezen adottságai révén előkelő helyet szerzett a tisztek társaságában: tagja volt például egy Indiát, Ausztráliát és Óceániát érintő brit–osztrák–magyar expedíciónak, hazatérése után pedig Ferenc József szárnysegédjeként teljesített szolgálatot, egészen az első világháború évéig. Horthy Miklós 1901-ben feleségül vette Purgly Magdolnát, akitől később két fiú – István és Miklós – és két leánygyermeke – Magdolna, Paulette – is született.

Az első világháború során Horthy sorhajókapitányként a Habsburg, majd a Novara hadihajók parancsnoki hídján teljesített szolgálatot, utóbbi cirkálóval számos, Európa-szerte híressé váló hőstettet hajtott végre. Legnagyobb győzelmét 1917. május 15-én, az Otrantói-szorosban aratta, amikor a Novara vezetésével áttörte az antant által létesített blokádot, és elsüllyesztett 12 szövetséges hajót. IV. Károly (ur. 1916-1918) a következő évben aztán rábízta a flottaparancsnokságot, ellentengernaggyá, majd altengernaggyá léptette elő, ennek megfelelően Horthy egész életében tengerész egyenruhában reprezentálta magát. Miután 1918. október 31-én átadta a közös flottát a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság számára, az altengernagy hazatért kenderesi birtokaira.

Miután Szegeden szervezkedés indult a tanácsköztársaság ellen, a népszerű hadvezér csatlakozott az ellenforradalmi erőkhöz, és Károlyi Gyula gróf két kormányában a hadügyi tárcát szerezte meg. Miután P. Ábrahám Dezső új kabinetet alakított, Horthy – zömmel a Gömbös Gyula által szervezett alakulatokból – létrehozta a kormánytól független Nemzeti Hadsereget, majd a nyár folyamán Siófokon rendezte be főhadiszállását. A fővezér a Clark-misszióval folytatott tárgyalásokon elérte a megszálló román erők kivonását, majd az ország egyetlen jelentős hadseregének élén 1919. november 16-án bevonult Budapestre, és egy időre a belpolitika meghatározó tényezője lett. Az antant hatalmak ekkor már Horthyban látták azt a politikust, akivel – Magyarország képviseletében – megegyezhetnek a békéről, ezért a fővezér nyomására – 1919 novemberében – megalakuló Huszár-kormány meghívást kapott a párizsi békekonferenciára. Horthy helyzetét az új rendszerben az 1920. március 1-jén tartott kormányzóválasztás határozta meg, melynek révén – mint a király helyettese – egy szélesebb elnöki szerepkörnek megfelelő hatalmat kapott.

Az 1920/I. tc. értelmében Horthy kormányzó – mint a király helyettese – törvényesen is Magyarország legfőbb hadura lett, jogot szerzett a kormányfők kinevezésére, a törvények szentesítésére, követeket küldhetett, fogadhatott, és feloszlathatta az országgyűlést. Fontos leszögezni, hogy Horthy e rendezés nyomán nem szerzett diktátori hatalmat, hiszen bármilyen jelentős döntést csak a nemzetgyűlés, majd az országgyűlés beleegyezésével hozhatott meg. Igaz, a kormányzó kevesellte a neki juttatott jogokat, és szélesebb hatáskörre törekedett – miután nemesi címet nem adhatott, 1920-ban megalapította a Vitézi Rendet, majd később a Corvin-láncot; kieszközölte a felsőház 1926-os megalapítását, melynek tagjait ő nevezte ki; a második világháború idején biztosítani akarta fia, Horthy István öröklését, stb. – de majdnem negyedszázados államfői mandátuma alatt soha nem tett kísérletet a teljhatalom megszerzésére.

Kinevezése sokak számára 1920-ban csak ideiglenes megoldásnak tűnt, ám IV. Károly két visszatérési kísérletének meghiúsítása – és az 1921. novemberi trónfosztás – után nem maradt alternatíva Horthy helyettesítésére. A Habsburg-párti legitimista ellenzék természetesen a kormányzó Károly elleni fellépését hatalomvágyának tulajdonította, és a valaha letett eskü megszegésével vádolta Horthyt, ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a Habsburg uralkodó visszatérése fegyveres konfliktust is eredményezhetett volna a formálódó kisantanttal.

A kormányzó az 1921-es esztendő során kivonult a napi politikából, miközben gróf Bethlen István nevezte ki miniszterelnöknek, aki a politikai élet konszolidálásával, a gazdaság talpra állításával a Horthy-korszak fő ideológusának és agytrösztjének bizonyult, egészen a gazdasági világválságig, melynek hatására Magyarországon ismét támadásba lendültek a szélsőséges eszmék. A második világháború előtt az angolszászok felé orientálódó Horthy kiharcolt külön jogkörét elsősorban a bethleni keresztény-konzervatív kurzus erősítésére használta fel, még akkor is, ha a fasiszta Olaszország és a náci Németország szellemi terjeszkedése idején kinevezett miniszterelnökei fokozatosan jobbra tolódtak. Horthy aztán Gömbös, Darányi és Imrédy után a konzervatív Teleki Pál fegyveres semlegességi politikájában találta meg azt az utat, melytől azt remélte, hogy ellen tud majd állni a Nagynémet Birodalom követeléseinek.

A revíziós célok támogatásával és villámgyors nyugat-európai győzelmeivel azonban Németország olyan nyomást fejtett ki hazánkra, mely 1941 áprilisára összeroppantotta ennek az elgondolásnak a képviselőit: a Jugoszlávia elleni hadjárat válaszútja előtt Teleki Pál öngyilkos lett, Horthy pedig – mint legfőbb hadúr – a konzervatív politikus elvesztése után sokkal inkább hallgatott a német sikereket csodáló vezérkarra, mint a biztos vesztesnek tűnő angolszász orientáció híveire.

Horthy nézetei az 1943-as fordulat után változtak döntően, bár már közeli bizalmasa, Kállay Miklós miniszterelnöki kinevezésétől fogva biztosítani akart magának némi mozgásteret a németek ellenében. Ugyan Horthynak is szerepe volt abban, hogy Magyarország beállt a háborús Németország támogatói mögé, ő maga sohasem szimpatizált a náci ideológiával. A kormányzó – a Monarchiában felnőtt konzervatívként – lenézte az általa izgága bajkeverőnek tartott Hitlert, és mélységes ellenszenvvel viseltetett aziránt,hogy a németek a magukéhoz hasonlóvá akarták alakítani Magyarország berendezkedését.

Horthy egyértelműen a szélsőjobb visszaszorítására törekedett, és egészen az 1944-es megszállásig ellenállt a magyarországi zsidóság deportálását követelő hangoknak is. Kállay Miklós személyében olyan segítőtársat talált, akivel a „hintapolitika” révén egyensúlyt tudott biztosítani a nácik támogatása és az 1943-tól meginduló nyugati béketapogatózások között. Horthy – aki a másik szélsőséget, a Sztálin révén fenyegető szovjet bolsevizmust is gyűlölte – azzal az illúzióval kezdte meg a tárgyalásokat az angolszász hatalmakkal, hogy ők megvédik majd Magyarországot a sztálini befolyástól, s ezért az ígéretért akár az 1937-es határok visszaállítására, a revíziós eredmények feláldozására is hajlandónak mutatkozott. A nyugati szövetségesek készségesen támogatták Horthyt eme tévhitében az 1943-as teheráni konferencia után is, amikor biztossá vált, hogy győzelmük kivívása után Magyarország a szovjet érdekszférába kerül.

Természetesen Hitler – titkosszolgálata révén – tisztában volt a magyar törekvésekkel, és amikor úgy vélte, hogy a szervezkedés veszélyezteti a visszavonuló keleti front stabilitását, megszállta Magyarországot. A Klessheimbe rendelt, megalázott kormányzó tehetetlenül nézte, ahogy 1944. március 19-én Veesenmayer teljhatalmú biztos vezetésével a németek uralmuk alá hajtják az országot. Horthy a helyén maradt, s kinevezte Sztójay Döme volt berlini nagykövetet miniszterelnöknek, akinek kormánya hajlandó volt a náci követelések megvalósítására: bevezették a cenzúrát, elhallgattatták a németellenes hangokat, Adolf Eichmann vezetésével pedig megkezdték a zsidóság gettósítását és elhurcolását a náci haláltáborokba. A kormányzó aztán 1944 nyarán, a hadsereg németellenes érzelmű tisztjeire támaszkodva, lassan új erőre kapott, aminek július 6-án a budapesti zsidók deportálásának leállításával egyértelmű tanújelét adta. Miután 1944. augusztus 23-án Románia váratlanul kiugrott a háborúból, Horthy kihasználta a németek soraiban támadt zűrzavart, leváltotta Sztójayt, és megbízható emberét, Lakatos Géza vezérezredest nevezte ki miniszterelnöknek, akinek hathatós támogatásával előkészítette a magyar kiugrást.

Az 1944. október 15-én zajló kiugrási kísérlet végül a hadsereg németbarát tisztjeinek ellenállása és a náci titkosszolgálat beavatkozása miatt teljes kudarcba fulladt. A nap folyamán a nácik elrabolták Bakay Szilárd budapesti hadtestparancsnokot, valamint ifjabb Horthy Miklóst, s egyetlen megmaradt gyermeke életével sikeresen zsarolták a megtört kormányzót, elérve a hungarista Szálasi Ferenc miniszterelnöki kinevezését. Ezt követően Hitler már nem adott újabb esélyt az idős tengernagy számára: Horthyt családjával együtt a bajorországi Hirschberg kastélyába szállították, ahol 1945 májusáig tartották őrizetben. Az amerikai hadifogságba kerülő kormányzót később a nürnbergi perben tanúként hallgatták ki – még Sztálin sem ragaszkodott vád alá helyezéséhez – miközben a nyugati szövetségesek elutasították a magyar népbíróság és Tito jugoszláv vezető kiadatási kérelmét is. Horthy a per után Bajorországban, majd – egy amerikai alapítvány támogatásának köszönhetően – a salazari Portugáliában élt, itt fejezte be 1952-ben híres emlékiratait is. Magyarország legutolsó kormányzója, a 20. század egyik meghatározó politikusa öt évvel később Estoril városában hunyt el. Sírja Kenderesen található, ahol a rendszerváltás után, 1993-ban helyezték végső nyugalomra.”

 

Forrás: rubicon.hu

About regio33

Check Also

SCHADL LETARTÓZTATÁSBAN, VÖLNER SZABADLÁBON

Völner–Schadl-ügy: Völner letartóztatása helyett három előzetesben lévőt kiengedtek. A Völner–Schadl-ügyben már csak hárman vannak letartóztatásban, …

Leave a Reply