Otthon / Dorog hírei / Leghamarabb is csupán két év múlva kezdődhetnek meg az R11-es főút munkálatai

Leghamarabb is csupán két év múlva kezdődhetnek meg az R11-es főút munkálatai

Az R11 névre keresztelt útvonal Esztergomot kötné össze az M1-es autópályával.

A tervvel egyetlen gond van csupán, az útnak már azóta kész kellene lennie, hogy az esztergomi Magyar Suzuki Zrt. gyártósorairól az első autók legördültek. De persze ne legyünk kicsinyesek, hiszen tisztában vagyunk mindannyian vele, hogy Magyarországon az útépítés mindig is egy gordiuszi csomót jelentett a mindenkori kormányok és állami szervezetek számára. Most, hogy már megannyi ház állagában komoly változások álltak be a 10-es főút mentén, úgy néz ki talán esetleg 2 év múlva megkezdődhetnek a munkálatok.

Legyünk optimisták, reméljük, hogy semmi nem jön közbe és nézzük mit tudunk eddig.

„A négysávos R11 gyorsutat az M1-es autópálya új Bicske, Mány csomópontból indulva kell megtervezni, a 102-es úton fekvő Zsámbékot, Tököt, Perbált és Tinnyét nyugatról elkerülve. A gyorsút a 10-es számú főutat és Budapest-Esztergom vasútvonalat külön szintben keresztezi. Tovább haladva a nyomvonal a 117-es főút kétszer sávos bővítésével éri el Esztergomot. A tervezendő kétszer két sávos gyorsút becsült hossza: 32 km.”

– írja a magyarepitok.hu.

Korábban egy úgynevezett „keleti” és egy „nyugati” nyomvonal is számításba jött és előbbit tartották befutónak, aminek több térségibeli településen nagyon örültek volna. Ám ezt elvetették és jelenleg a nyugati nyomvonal látszik megvalósíthatóbbnak. Ez viszont többlet kiadást fog jelenteni azoknak, akik a térségből szeretnének az R11-esen, majd az M1-esen a fővárosba jutni, hiszen ahogyan az előbbiekben olvashatták, az autópályára történő becsatlakozás ebben a variációban Mány és Bicske között lenne, ami viszont Fejér megye, tehát két megyei matrica lesz szükséges a használathoz.

A 10-es és a 117-es számú utak csomópontja kulcsszerepet kaphat a tervezett nyomvonalnál. Forrás: szeretgom.hu

Olvasható az is, hogy a 10-es utat és az annak mentén haladó csilliárdos Esztergom-Budapest vasútvonalat egy „külön szinten” keresztezné az új út, ami azt jelenti, hogy feltételezhetően az új út haladna el a vasútvonal és a Bécsi út felett. Hogy pontosan hol lesz a csatlakozás?

„A megvalósíthatósági tanulmány feladata eldönteni, hogy a gyorsút a 117-es főút és a 1117-es út csomópontjában, vagy a 117-es és a 111-es főút csomópontjában (Dorog határában), vagy az 1117-es úton az Ipari Park irányában érjen véget. A megvalósíthatósági tanulmányt és a többi dokumentációt el kell készíteni az R11-es tovább vezetésére is Esztergomtól a 11-es főútig. A tovább vezetésnél figyelembe kell venni a későbbiekben esetlegesen megvalósuló új esztergomi Duna-híd helyét és a meglévő Esztergom-Párkány teherkomp megközelítését.”

Ezt, ezek szerint még nem tudni pontosan.

About regio33

Check Also

5+1 RÁADÁS 

Öt körözés volt az ellen a férfi ellen, akit az esztergomi rendőrök igazoltattak, nála kábítószergyanús …

Leave a Reply