Otthon / Egészség - Életmód / 3 fontos dolog, amire azonnali megoldás kell a koronavírus megfékezéséhez

3 fontos dolog, amire azonnali megoldás kell a koronavírus megfékezéséhez

A mai adatok alapján 85 fertőzött és 124 karanténban lévő van az országban, 3007 mintavétel történt. A csoportos megbetegedések szakaszába léptünk, ezután következik a tömeges megbetegedés.

Az észak-olaszországi Vó kisvárosban, ahol az első olasz halálesetet jelentették a Vöröskereszttel együttműködve kísérletbe kezdtek, mind a 3300 lakost tesztelték koronavírusra, így azokat is ki tudták szűrni, akik még nem mutattak tünetetek. Természetesen a pozitív eredményű lakosságot elkülönítették. A kísérletet március 6-án kezdték, akkor még legalább 90 fertőzött személy volt, mára már egyetlen új eset sincs a városban. A járvány továbbterjedését úgy tudták megakadályozni, hogy azonosították és kiiktatták a rejtett fertőzéseket is.

Persze, nagyobb térségben, több milliós nagyvárosban sokkal nehezebb és költségesebb mindenkit letesztelni, ugyanakkor a tesztelt populáció okos kiválasztásával, és legfőképpen az elvégzett tesztek számának megsokszorozásával meg lehet szakítani a fertőzési láncot a fertőző emberek idejében történő elkülönítésével.

Magyarországon a WHO ajánlásával szembe menve, kétségbe vonják a teszt eredményességét. Kormányfőnk szerint olyan a vírus természete, hogy nem tudjuk szűrni. Információim szerint a Magyarországon elvégzett tesztekhez képest Szlovákiában csaknem kétszer annyi, míg Ausztriában tízszer annyi tesztelés történt. Nálunk még olyanokon sem, akik egyértelmű koronavírus tüneteket produkáltak.

A másik dolog a karantén bevezetésének kérdése. Mai sajtótájékozón is elhangzott, hogy nem tervezik karantén bevezetését. Pedig nagyon itt lenne az ideje. Sajnálatos módon a televízióban, interneten, nyomtatott sajtóban felszólításra fittyet hánynak az emberek. Pont az a két korosztály, akik közül az idősebb korosztály a legnagyobb mértékben veszélyeztetett, a másik pedig az iskola szüneten lévő fiatal korosztály, akik akár tünetmentesen vírushordozók és fertőzhetnek.

Aztán itt van a védekezés. Se maszk, se kézfertőtlenítő, se az otthoni elkészítéshez gyógyszertári alkohol nincs forgalomban. A közösségi médiában mindenféle házi praktikák keringenek fertőtlenítő készítésére, maszkok varrására, sőt háziasszonyok, varrodák ajánlják fel segítségüket nagyobb mennyiség legyártására. Hogy lakossági forgalomban nem lehet ezeket megvásárolni azt sok mindennel meg lehet magyarázni, de, hogy önkormányzati intézményeket, dolgozókat, kórházakat is így kell ellátni maszkkal az vérlázító.

Ahhoz, hogy ez az ország ebben a katasztrofális egészségügyi rendszerrel túlzott veszteség nélkül legyen túl ezen a járványon 3 nagyon fontos dolog kell, hogy elsődleges most:

– Házi karantén bevezetése azonnal

– A tesztelések megsokszorozása

– Védőeszközök beszerzése és az intézmények és a lakosság rendelkezésére bocsájtása úgy, hogy ne kerüljön űzérkedők kezére

About regio33

Check Also

SCHADL LETARTÓZTATÁSBAN, VÖLNER SZABADLÁBON

Völner–Schadl-ügy: Völner letartóztatása helyett három előzetesben lévőt kiengedtek. A Völner–Schadl-ügyben már csak hárman vannak letartóztatásban, …

Leave a Reply