Otthon / 2020 / április

Monthly Archives: április 2020

A tatabányai kórházról a Klubrádióban

Érdemes rászánni 10 percet és meghallgatni a Klubrádióban ma reggel elhangzott tatabányai tudósító beszámolóját A tudósítónak a kórház igazgatója nyilatkozott, aki elmondta, hogy a kórház zárlatáról az interneten értesültek. Órák alatt kellett az átszervezéseket, költöztetéseket megoldaniuk. Összesen 1500, napi szinten 300 dolgozót fognak tesztelni, de még az eszközök nincsenek meg …

Tovább...

Ma a méhek napja van

Albert Einstein 1924-ben: “Ha a méhek valaha eltűnnek a Földről, az emberiségnek csak négy éve lenne hátra” A Magyar Méhészek Egyesületének kezdeményezésére indult el ez a program, melynek célja a hazai mézfogyasztás növelése, hiszen hazánkban ez nagyon alacsony. Nem pusztán a méz fogyasztásának szélesebb körben való terjesztése a cél, hanem …

Tovább...

Megjelent a márciusban beharangozott „filléres” MOL fertőtlenítő

Nem filléres és csak a MOL kutakon lehet kapni 200 ml-es kiszerelésben Március 25-én az operatív törzs tájékoztatóján a Mol ügyvezetője bejelentette, hogy a Mol almásfüzítői gyárát átállították fertőtlenítő gyártásra. Ekkor elhangzott az is, hogy a következő két hét során elérhetővé teszik a kétfajta fertőtlenítőt a kiskereskedelemben, először a Mol-kutakon, …

Tovább...

A tatabányai Szent Borbála kórház tájékoztatója

A tegnap érvénybe lépett kórház zárlat miatt az alábbi változások kerültek bevezetésre, melyet a kórház osztott meg közösségi oldalán: Módosult betegutak a zárlatot követően. Új betegeket sem a járó-, sem a fekvőbeteg-ellátásban nem fogadunk. A háziorvosok és a mentők már az új rend szerint utalják, illetve szállítják betegeket. Akik jelenleg …

Tovább...

Esztergomban őrizetlenül hagyott pénztárcát vett magához a férfi

A kertjében ásta el a lopott pénzzel és iratokkal együtt Egy esztergomi élelmiszerüzletben vásárolt S. Sándor 2020. április 9-én. A sorok között az üvegekre téve egy pénztárcát vett észre, amit magához vett, majd távozott a boltból. A sértett még aznap feljelentést tett a rendőrségen, a rendőrök pedig az elkövető felkutatására …

Tovább...

Egy hónapja lépett életbe a kijárási korlátozás Magyarországon

Közel 20 ezer figyelmeztetés és csaknem 10 ezer helyszíni bírságolás történt A kijárási korlátozásról szóló 71/2020. (III. 27.) Kormányrendeletben szereplő korlátozó intézkedések megszegése miatt 2020. március 28. 0 óra és 2020. április 28. 24 óra közötti időszakban az országban a rendőrök összesen 19971 alkalommal éltek a figyelmeztetés lehetőségével, 9789 fővel …

Tovább...

A tánc világnapja

„Lábam termett a táncra, Szemem a kacsintásra, Ha táncolok, szikrát szórok, A világra fittyet hányok!” Palya Bea A „balett Shakespeare”-jeként ismert Jean Georges Noverre francia táncos és balett művész születésnapján ünneplik. A Nemzetközi táncnap céljai közé tartozik a tánc népszerűsítése az általános felfogásban és arra ösztönözni a kormányokat, hogy minél …

Tovább...

Emlékezz a halottakra, harcolj az élőkért!

Április 28. a munkahelyi balesetekben megsérült vagy elhunyt munkavállalók emléknapja. Egy világméretű kihívás, a COVID-19 többszörösen is rávilágít az egészséges, biztonságos munkakörnyezet, a tudatos védekezés fontosságára. Senki sem halhat meg azért, mert dolgozik! Az emléknapot eredetileg kanadai szakszervezetek kezdeményezték 1984-ben, s azt 1996-tól a nemzetközi szakszervezeti szövetség is elismerte. Magyarországon …

Tovább...