A kormány szerint a munkavállalók bérét most is épp eléggé védik, így nem szükséges, hogy az állam átvállalja a cégektől a bérköltségek bizonyos hányadát.
A kormány nem tervezi, hogy a bérgarancia szabályainak kiterjesztésével védje meg a munkavállalókat a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet gazdasági hatásaitól, derül ki Schanda Tamásnak, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkárának az MSZP-s Szakács László írásbeli kérdésére adott válaszából. A bérgarancia lényege, hogy a csökkentett munkaidőben vagy kényszerszabadságon lévő foglalkoztatottak bérének egy részét az állam a járvány időszakában átvállalja. Az államtitkár szerint azonban a hatályos jogban rögzített rendelkezések megfelelő garanciát nyújtanak a munkavállalókat megillető munkabér védelméhez.
„Aki elveszíti állását, azt abban kell segíteni, hogy mihamarabb újat találjon”, fogalmazott Schanda Tamás. Nem tervezi a kormány az álláskeresési támogatás háromról kilenc hónapra emelését sem, ugyanis a munkáltatókat kell támogatni abban, hogy a munkavállalóikat megtartsák a válságos időben is. Európában már alig találni olyan országot, mely a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk enyhítése érdekében ne vállalta volna át a munkaadóktól a bérköltségek bizonyos hányadát. A régiónkból egyébként utolsóként bár, de Szlovákia is csatlakozott a fizetést adó államok sorába: a kormány a járvány miatt elbocsátottak fizetésének 80 százalékát állja egészen a krízishelyzet végéig.
Európa-szerte egyébként jelentős mértékű átvállalásról döntöttek a kormányok. A legszűkmarkúbbnak a lengyel kormány tekinthető, hiszen a fizetések 40 százalékát vállalja magára, majd a német és bolgár kormányok következnek 60-60 százalékos átvállalással. A kormányok döntéseit végignézve átlagosan 75 százalékos vállalás jellemző Európában.
Az Európai Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint Magyarországon nagyrészt nem védik a munkavállalókat. Luca Visentini, az ETUC elnöke levelet írt Orbán Viktornak, melyben többek között ezt írja:
„Az intézkedéseket összehasonlítva más EU tagállamokéval nyilvánvaló, hogy Magyarországon a jelenlegi példa nélküli helyzetben azok nagyrészt védelem nélkül hagyják a munkavállalókat, és egyes ágazatokat, azok egyenlő támogatása nélkül. Az azonnali és hosszútávú terveknek kiegyensúlyozottaknak kell lenniük és azokat az összes ágazatra alkalmazni kell az emberek foglalkoztatásának megőrzése érdekében, ideértve a rövidített munkaidős foglalkoztatást és a jövedelemkompenzációt.”