Lássuk, hogy a megyénk négy parlamenti képviselője közül ki keres valójában a legjobban és pontosan mennyit, illetve, hogy kinek mije van!
Az elmúlt években, nagyjából február tájékán szoktunk találkozni azzal a hírrel, hogy megint nő a parlamenti képviselők tiszteletdíja. Miért mindig ilyenkor, és miért van ez egyáltalán? A válasz egyszerű: a Fidesz nagyon trükkös volt, amikor a képviselői tiszteletdíjakat 2018-ban újragondolta, ugyanis nem egy egyszeri emelést hajtott végre, hanem nemes egyszerűséggel, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által, az adott év első negyedében kiszámolt nemzetgazdasági átlagkeresethez igazították. Ez azt jelenti, hogy amikor nő az átlagkereset, akkor nő a képviselők fizetése is, automatikusan, ha úgy tetszik.
Ogytv. 104. § (1) A képviselő havonta tiszteletdíjra jogosult. A tárgyév március 1-jétől a következő év február végéig terjedő időszakra megállapított képviselői tiszteletdíj havonta a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, a tárgyévet megelőző évre vonatkozó nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset háromszorosának megfelelő összeg.
Hogy ez igazságos-e vagy sem, megérdemlik-e vagy sem, azt mindenki döntse el maga. Biztosan van olyan képviselő, aki megdolgozik érte, és van olyan is, aki nem, mindegy, melyik oldalon ül. Egy azonban tény: 2018-ban erről szavaztak a Parlamentben, és azóta nem, jelen állás szerint pedig már nem is fognak ebben a ciklusban, a jelenlegi kormány alatt. Akkor egyébként a 2019. évi központi költségvetés tartalmazta az emelést, tehát nem külön javaslatban vitáztak róla, hanem csomagban. A csomagot – ami tehát maga a 2019. évi központi költségvetés volt – egyébként csak a Fidesz-KDNP képviselői, illetve Ritter Imre, német nemzetiségi szószóló szavazták meg.
De vegyük górcső alá megyénk képviselőit! Ki mennyit visz haza?
A lista első helyén máris holtverseny alakult ki. Kezdjük egy államtitkárral, a 2-es körzet kormánypárti képviselőjével, Völner Pállal, aki képviselői (bruttó 1.103.400 forint) és államtitkári (bruttó 1.296.300 forint) tiszteletdíjának köszönhetően, összegesen majd bruttó 2,4 millió forintot vihet haza havonta.
2019-es vagyonbevallása szerint egy nyergesújfalui családi ház felével, másfél millió forint részjegyben és 15 millió 200 ezer forint takarékbetétben elhelyezett megtakarítással, egy 100 százalékban tulajdonában álló nyergesújfalui ügyvédi irodával rendelkezik. Ezen felül pedig egy Skoda Superb szolgálati autóval. A folyosói pletykákra nem ülünk fel, így nem is szeretnénk taglalni, hogy egyébként milyen érdekeltségeket rebesgetnek még a térségben élők itt-ott…
Haladunk tehát tovább, és folytatjuk a másik első helyezettel, aki szintén egy fideszes képviselő, ezúttal az 1-es körzetből. A Tatabányát és Tatát magába foglaló körzet képviselője Bencsik János, a megyeszékhely egykori polgármestere, akinek egyébként korábban magas népszerűsége igencsak megcsappant a tatai Öreg-tó partjára tervezett szállodaberuházásban történő lavírozása miatt. Képviselő úr nem csupán képviselő úr, hanem Tatai-medence kiemelt járműipari térség összehangolt fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos is. Amiért viszont nem tudjuk, mennyi tiszteletdíjat kap, mert a vonatkozó jogszabályok szerint 1,3 millió és 1,65 millió forint között kaphatnak a miniszterelnöki biztosok. Ezt azért nem tudjuk pontosan megmondani, mert Bencsik János 2020-ban lett miniszteri biztos, tehát majd a hamarosan leadandó 2020. évi vagyonnyilatkozatában fog szerepelni.
A lényeg, hogy alsó hangon a képviselői és miniszterelnöki biztosi tiszteletdíja együtt szintén bruttó 2,4 millió forint körül mozog. Azonban, ha a maximumot kapja, akkor még Völner Pált is lekörözi, hiszen úgy már több mint 2,7 millió forintot vinne haza.
A vagyonnyilatkozatra is érdemes vetni egy pillantás, hiszen erős kontraszt jelenik meg a tatabányai 53 négyzetméteres lakás és a számos Békés megyei szántó, legelő vagy éppen a Dunaszentmiklóson található szőlők között. Aki szeretné számba venni, az ide kattintva megtalálja.
Ezen kívül 2019-ben rendelkezett még egy Dacia Duster személygépkocsival, 1,6 millió forint éves földhaszonbérletből származó bevétellel és 5 millió forint pénzintézeti követeléssel.
A harmadik helyen is holtverseny alakult ki, legalábbis ami a fizetéseket illeti. Azért vettük előre Czunyiné Bertalan Juditot, mert mint az olvasók is láthatják, több vagyontárggyal rendelkezik, mint a negyedik helyezettünk. Meg mégiscsak egy hölgyről van szó. Bár ezt maga Orbán Viktor máshogy látta, hiszen a 2018-as kampányban Kisbéren az egyik legférfiasabb képviselőnek nevezte. Nem ez volt a miniszterelnök egyetlen nőket leszóló mondata, mi azonban tiszteljük képviselőasszonyt, ahogy egy hölgyet illik.
A hármas körzet kormánypárti képviselője az egyetlen a három fideszes képviselő közül, aki nem tölt be képviselőségén kívül más szerepkört, már. Korábban ugyan államtitkár és kormánybiztos is volt, de előbbiből leváltották, utóbbi megbízatása megszűnt, a kinevezés időtartama lejárt. Viszont a Parlament Igazságügyi Bizottságának alelnöke, ezért az alapfizetésnél valamivel többet vihet haza. De még így is férfi kollégáihoz képest jóval kevesebbet, bruttó 1.655.100 forintot jelent ez.
Érdemes azonban végignézni a legutóbbi vagyonnyilatkozatát, amiben már szerepelnek azok az örökölt területek, amelyek miatt országos sajtómegjelenést is kapott. Szerepel még ezen kívül benne egy Mercedes személygépkocsi (tavaly ilyenkor még 7 millió forint volt hátra a részletekből), amelyet lízingel, két életbiztosítás, összesen 18 millió forint értékben és még valami, amit nem tudtunk kiolvasni…
Azonban rájár a rúd mostanában, hiszen először az említett földterületek miatt, majd férje Facebook kommentjeinek köszönhetően, legutóbb pedig Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő jóvoltából került a hírekbe.
A sor végén Nunkovics Tibor (Jobbik) áll, az egyedüli ellenzéki képviselő a megyéből, aki egyébként 2019-ben Kepli Lajos helyére ült be a parlamenti patkóba. Ő az egyetlen, aki nem szavazott soha a saját fizetéséről, hiszen akkor (2018-ban) még nem volt képviselő. Tiszteletdíja megegyezik Czunyiné Bertalan Juditéval, mivel ő is alelnök egy bizottságban. Egészen pontosan a Fenntartható Fejlődés Bizottságában. Javadalma tehát szintén bruttó 1.655.100 forint.
Ez egyébként azért is érdekes, mert nemrég az esztergomi Fidesz egyik troll-oldala azzal támadta, hogy kiugróan magas a fizetése. Ezzel szemben a valóság az, hogy a négy megyei képviselő közül ő van a sor végén bérek és vagyon tekintetében. Sőt, Völner Pálhoz (választókerületi ellenfelek) képest közel 750.000 forinttal keres kevesebbet havonta, mint a fideszes államtitkár.
Mindenesetre átnéztük a 2019. évi vagyonnyilatkozatát és három érdekességet találtunk:
- egy – állítólag – 2012-es Opel Astrát, amelyet a képviselői kinevezése előtt vásárolt egy lízingszerződés keretein belül, tehát valószínűleg most is fizeti a részleteit CBJ-hez hasonlóan;
- az autón kívül semmilyen tulajdona nincs, sem egyéb bevétele vagy részesedése vállalkozásból, földtulajdona, részvénye vagy bármi, viszont rendelkezik majdnem 4 millió forint hitellel – a bevallás tanúsága szerint ezek az autólízingből, diákhitelből és folyószámlahitelből tevődnek össze; Mivel úgy tűnik nincs semmilyen bevétele a fizetésén kívül, plusz nem olyan régóta képviselő, így érhető, hogy nincs semmije.
- négyük közül ő az egyetlen, aki nem kézzel, hanem géppel töltötte ki a vagyonnyilatkozatát.
Már csak néhány kérdés maradt. Ki az közülük, aki szolgálja az embereket, akihez fordulhatnak? Ki elérhető, felkereshető? Ki válaszol levelekre? Kivel találkozhatunk akár az utcán vagy a boltban bevásárlás közben? Ki dolgozik meg ezért a pénzért? Ezt döntsék el Önök.