Otthon / Egyéb / Visszatértek a nézők a Jászai Mari színházba

Visszatértek a nézők a Jászai Mari színházba

A tatabányai színház júniusban ismét fogadja nézőit. Elmaradt előadásainak egy részét pótolják és az új évadra vonatkozó terveket is közölték.

A Jászai Mari Színház a napokban hirdette ki az új évadukra vonatkozó terveket, valamint arról is beszámoltak, hogy pótolni fogják azokat az előadásokat, melyeket a 2020/2021. évadban sikeresen bemutattak ugyan, de a járvány miatt nem minden néző tudott megnézni, valamint bemutatásra várnak azok az előadások is, melyeket eredetileg a 2020/2021. szezonra hirdettek meg.

Elmaradt előadásainak egy részét, a Veszedelmes viszonyok című drámát, a Szutyok című tragikomédiát és a Francia rúdugrás című szextettet június 4. és 20. között pótolják. Az új szezon első eseménye – a jelenleg rendelkezésre álló járványügyi információk alapján – a MOST FESZT 2021 lesz.

A tavasszal elmaradt 7. fesztivál szeptember 1. és 5. között várja a monodrámák és stúdiószínházi előadások szerelmeseit. További részletek a színház honlapján olvashatóak.

Crespo Rodrigo igazgató a színház új évadával kapcsolatban elmondta: – Bérletkínálatunkat igyekeztük a járvány okozta speciális helyzethez igazítani. Azon nézőink számára, akik a 2020/2021. évadban nem voltak felnőtt bérleteseink, 5 és 6 előadásos bérleteinket ajánljuk. 14 év feletti diák nézőink 4 előadásos ifjúsági bérleteinkből választhatnak. Azoknak a nézőinknek, akik a 2020/2021. évadban megvásárolták valamelyik felnőtt bérletünket, a 2021/2022. évad új bemutatóit tartalmazó „PLUSZ” bérleteink közül érdemes választania.

(forrás)

About regio33

Check Also

NUNKOVICS TIBOR – TARTOM A SZAVAM! 3.

Immár harmadik alkalommal számolunk be a képviselő márciusi ígéretének megvalósításáról, mely szerint a képviselői illetményemelésének …

Leave a Reply