Otthon / Egyéb / ELÉG LETT VOLNA EGYSZERŰEN NEMET MONDANI

ELÉG LETT VOLNA EGYSZERŰEN NEMET MONDANI

Az Emmi válasza, tervez-e országos antitestvizsgálatot a kínai vakcinával oltottaknál: Soros és Gyurcsány

A Fővárosi Önkormányzat Soros György támogatásával indított Covid-tesztakciója a baloldal oltásellenes kampányának és Gyurcsány embereinek a kifizetése; hetek óta köztudott, hogy Karácsony Gergely Gyurcsányhoz közel álló baloldali vállalkozásokat fizet így ki

– közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ATV Híradó megkeresésére, miután arról érdeklődtek, tervez-e a kormány országos ellenanyagszint-vizsgálatot a kínai vakcinával oltottaknál.

Ezzel szinte egy időben derültek ki egyébként a Fővárosi Önkormányzat által szervezett antitestvizsgálat első eredményei, az adatok pedig azt mutatják, hogy a Sinopharm oltóanyag esetében a tesztelésben részt vevő, az oltásukról nyilatkozó 60 év felettiek esetében 23,90 százalékának nincs megfelelő antitestes védettsége.

A tárca válaszában arra is kitért, hogy „a vizsgálat összetettségére való tekintettel, a teljes kutatási anyag nyilvánosságra hozatalára azután lesz lehetőség, miután az lezárult, megfelel a tudományetikai szempontoknak és publikálták a tudományos fórumokon”.

Kásler Miklós pedig arról beszélt, hogy a kormány szerdán dönthet a harmadik oltásról.

(forrás)

About regio33

Check Also

Nőttek a fogyasztói árak

Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,9 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, havi összevetésben …

Leave a Reply