Otthon / Egyéb / LETARTÓZTATTÁK

LETARTÓZTATTÁK

30 napig biztosan rács mögött marad az a férfi, akit az esztergomi rendőrök nyolcrendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak.

Több árusító pavilont tört fel az esztergomi piac területén a gyanú szerint B. Ferenc 2021. október 3-ára virradóra. Kettőből lopott is – kávét, vízforralót, készpénzt -, négyet pedig felfeszített, de nem vitt el belőlük semmit. Az esztergomi nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek az elkövető azonosítása érdekében. Tanúkat hallgattak ki, elemezték a rendelkezésre álló kamerafelvételeket, és a nyomozás eredményeképpen október 12-én elfogták a feltételezett elkövetőt. A 28 éves férfi nem volt ismeretlen a rendőrök előtt. 2021 szeptemberében egy ismerőse mobiltelefonját, laptopját és készpénzét lopta el, kihasználva, hogy a sértett aludt. Néhány héttel később egy másik ismerőse telefonját lopta el, de olyan is előfordult, hogy egy esztergomi áruházból lopott el egy mobilt.

A sorozatnak az esztergomi rendőrök vetettek véget az elkövető elfogásával és őrizetbe vételével. A férfit jelenleg nyolcrendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják a nyomozók. Őrizetbe vételét követően a rendőrség kezdeményezésére az Esztergomi Járási Ügyészség indítványt tett B. Ferenc letartóztatására, amit a bíróság 2021. október 15-én elrendelt.

Forrás: police.hu

About regio33

Check Also

NÉHÁNY NAPOS CSAPADÉKSZÜNETET TART IDŐJÁRÁSUNK

A vasárnap és az elmúlt éjszakán tapasztalt csapadékos idő véget ér. Legközelebb csütörtökön érkezik jelentősebb …

Leave a Reply