A WHO kezdeményezésére november harmadik csütörtökét nemzetközi szinten is füstmentes nappá nyilvánították.
A tradícióvá növekedett nap ötlete 1971-ben született, amikor Massachusetts állam kormányzója, Arthur P. Mullaney arra kérte a polgárokat, hogy egy napig ne gyújtsanak rá, és a pénzből, amit aznap dohányárura költöttek volna, egy helyi középiskolát támogassanak. Az ötlet megfogant, és 1976. november 18-án már az Amerikai Rákellenes Társaság (ACS) tűzte zászlajára a célt. Sikerült is egymillió embert rábírniuk, hogy egyetlen napra bírják ki dohányzás nélkül. 1977-ben már minden állam csatlakozott a mozgalomhoz.
A WHO kezdeményezésére november harmadik csütörtökét nemzetközi szinten is füstmentes nappá nyilvánították.
A nikotin addiktív hatása a szervezetre
A heroinnál és kokainnál is erősebb függőséget okoz a nikotin, és már néhány, napi 4 szál cigaretta elszívása után kialakul. Rendszeres dohányzás mellett mindössze 7 nap alatt függővé válhatunk. A leszokás ennél jóval tovább tart: teljes megvonás esetén minimum 4-8 hét alatt szűnik meg a függőség, a nikotinéhség azonban még évekig fennmaradhat.
A dohányzás következtében kialakuló betegségek
A statisztikai adatok szerint a világon mintegy 1,3 milliárd ember dohányzik. Amint a közleményből kiderül, a dohányzás felel a tüdőrákos halálozások 90-95 százalékáért, az összes rákhalálozás 30-35 százalékáért, és az idült gyulladásos légúti betegségek 80-85 százalékáért, a koszorúér-betegségeknek pedig mintegy 30 százaléka írható a számlájára.
A dohányzással összefüggő betegségek következtében évente mintegy ötmillió ember hal meg világszerte, ebből 40 ezer Magyarországon. A sokakat érintő idült hörghurut és a tüdőtágulás (COPD) előfordulásának 80 százaléka is a dohányzással függ össze.
Magyarországon a felnőtt lakosság egyharmada dohányzik rendszeresen, a személyenkénti cigarettafogyasztás meghaladja a kétezer szálat.
Tegye meg az első lépést a hosszabb és egészségesebb élet felé!
Már a dohányzás abbahagyása után 20 perccel javul a vérkeringés a végtagokban, a pulzusszám és vérnyomás pedig normális szintre áll. 3 nap után már a légutak is tisztulni kezdenek, könnyebb lesz a légzés, javul az ízérzékelés, szaglás. 10 éven belül pedig a tüdőrák kialakulásának kockázata megegyezik azokéval, akik sosem dohányoztak.
Nem késő tehát a leszokást elkezdeni, hiszen a szervezet bámulatosan regenerálódik ilyen megterhelő káros hatások után is.