Otthon / Egyéb / KÉSZÜLTEK A LOPÁSRA

KÉSZÜLTEK A LOPÁSRA

Apa és fia egy Leányváron lévő konténerből lopott el szerszámokat, több százezer Forint értékben.

Az Erdőtelken élő 42 éves B. Tibor 18 éves fiával és ismerősével, a 26 éves S. Zsolttal 2021. november 3-án Leányvárra utazott. Konkrét céllal érkeztek a településre, tudták ugyanis, hogy egyik ismerősük egy konténerben nagy értékű szerszámokat tárol. Felkészülten érkeztek a helyszínre, a náluk lévő flexszel levágták a lakatot, majd bementek a tárolóba. Mindent magukkal vittek, amit ott találtak – láncfűrészt, betonkeverőt, sarokcsiszolót és egyéb, építkezéshez használható eszközöket -, majd a több mint hétszázezer forintot érő zsákmánnyal felpakolva elhajtottak. A sértett két nappal később vette észre a lopást, és rögtön bejelentést tett a rendőrségen.

A dorogi rendőrök azonnal adatgyűjtésbe kezdtek az elkövetők azonosítása érdekében. A három erdőteleki lakost november 22-én otthonukban fogták el. A B. Tibor házában tartott kutatás során az ellopott szerszámokat is megtalálták, amiket még aznap visszaadtak a sértettnek. A három férfi ellen lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást. A Hevesi Rendőrkapitányságon történt kihallgatásuk során mindhárman beismerő vallomást tettek.

Forrás: police.hu

About regio33

Check Also

Orbánnak mennie kell!

„Nehezen értem ezt a helyzetet. Ez a politika nagyon sokba fog kerülni Magyarországnak.” Újabb erős …

Leave a Reply