Otthon / Egyéb / 1948-BAN EZEN A NAPON ALAPÍTOTTÁK A KOSSUTH DÍJAT

1948-BAN EZEN A NAPON ALAPÍTOTTÁK A KOSSUTH DÍJAT

Mára az orbán-kormány jóvoltából a díj ellentmondásos érzést vált ki, hiszen a méltán kimagasló teljesítményeken túl azok is megkapják, akik a fidesz hű kiszolgálói.

Kossuth-díj a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb magyar állami kitüntetés. Az országgyűlés 1948-ban alapította.[ 1990 óta a köztársasági elnök adományozza, általában a miniszterelnök előterjesztése alapján. 

Nagy felháborodást váltott ki az, hogy 2021-ben Nagy Feró is megkapta a díjat, akiről köztudott, hogy Orbán Viktor „jóbarátja”.

A díj átadásának indoklásában ez áll:

NAGY FERÓ énekes, zeneszerző, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere Magyarország számára kivételesen értékes pályafutása során a magyar rockzenei élet emblematikus alakjaként egyedi stílusával generációk ízlését formáló és a rendszerváltoztatás korának fontos témáit a zene nyelvén megszólaltató, sokoldalú előadó-művészete elismeréseként;

Orbán Viktor közös képpel gratulált Nagy Feró Kossuth-díjához.

“A legrockerebb Kossuth-díjas. Gratulálunk!” – írta a zenésszel közös képükhöz a miniszterelnök.

About regio33

Check Also

32 ÉVE EZEN A NAPON TARTOTTÁK MEG A RENDSZERVÁLTÁS UTÁNI ELSŐ SZABAD ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS ELSŐ FORDULÓJÁT

Hosszú évtizedeket követően 1990-ben rendezték meg hazánkban az első szabad országgyűlési választásokat, ennek feltételeit, kereteit …

Leave a Reply