Esztergomban fokozott ellenőrzést tartottak a rendőrök a szórakozók biztonsága, a jogsértések felderítése és megelőzése érdekében.
Az Esztergomi Rendőrkapitányság 2022. február 19-én 18 órától hajnal 4 óráig nagyszabású fokozott ellenőrzést szervezett, amit a belvárosban található három szórakozóhelyen és azok környezetében hajtottak végre. Az üzemeltetők betartották a szükséges előírásokat, a működési engedélyben foglaltakat és a nyitvatartási időt. A rendőrök az italozók környékét az éjszaka folyamán visszatérően ellenőrizték, azonban intézkedésre okot adó cselekményt nem tapasztaltak.
Az ellenőrzés kiterjedt többek között az ittas gépjármű vezetők kiszűrésére, a fokozott rendőri jelenléttel a közrend és közbiztonság fenntartására továbbá az esetleges jogsértések megelőzésére és megszüntetésére, valamint a körözött személyek kiszűrésére is.
Az éjszaka folyamán 196 személyt ellenőriztek, négy főt állítottak elő, négy büntető- és két szabálysértési eljárást indítottak. Két fővel szemben került sor biztonsági intézkedésre, valamint négy közigazgatási és három helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök.
Éjfél után nemsokkal egy bódult járművezetőt vontak ki a forgalomból, megakadályozva ezzel, hogy balesetet okozzon, amikor a 21 éves férfit ellenőrizték a Kiss János Altábornagy úton. A járműben a sofőrön kívül még három személy tartózkodott. A pécsi lakos elmondta, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkezik. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda negatív lett, azonban mindannyian zavartan viselkedtek, ezért felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja, így előállították őket. Kábítószertesztet alkalmaztak velük szemben, ami pozitív eredményt jelzett. Ellenük kábítószer birtoklása vétség miatt indítottak a nyomozók büntetőeljárást, melynek során a rendőrség vizsgálja, hogy sofőr a járművezetés bódult állapotban bűncselekményt megvalósította-e.
Mivel egyikük sem használt biztonsági övet, ezért az egyenruhások közigazgatási bírságot szabtak ki a részükre. Azt is megállapították, hogy a jármű gumiabroncsainak a futófelülete teljes mértékben el volt kopva, ezért a forgalmi engedélyt elvették.
A jogsértések és a balesetek megelőzése érdekben az Esztergomi Rendőrkapitányság területén a jövőben is számíthatnak hasonló ellenőrzésekre.
Forrás: police.hu