Otthon / Egyéb / 12 év alatt több mint a duplájára ugrott a kenyér ára

12 év alatt több mint a duplájára ugrott a kenyér ára

A napokban egyre több elemzés lát napvilágot arról, milyen iszonyatosan meg fog drágulni a kenyér ára is.

Veszélyben a kenyerünk: nincs gázolaj a traktorokba. A kormányzat nem tesz semmit, sőt, az euro árfolyamának földbe döngölésével még ront is a helyzeten. Közben Putyin háborúja miatt az eddigieknél is nagyobb drágulásra számíthatunk.

Míg 2010 februárjában a KSH adatai alapján egy kiló fehérkenyér átlagára még 244 forint volt, 2022. februárjában ez már 496 forintra ugrott. Tehát 12 év alatt több mint a duplájára ugrott a kenyér ára. Ez pedig még tovább fog nőni.

Brutálisan kilőttek az árak Magyarországon: bár egy éves távlatban, 2021 február és 2022 február között az átlagos infláció mértéke 8,3 százalék volt, a félbarna vagy a fehér kenyér ára 30 (!) százalékkal emelkedett.

Ráadásul ez a drágulás még csak a jéghegy csúcsa, rengeteg termék ára nőtt 15-20 százalékkal egy év alatt, sőt bőven akadt rengeteg olyan termék is, ami idén január és február között is képes volt csúcsdrágulásra.

Ezek után nem leglepő, hogy már a Központi Statisztikai Hivatal is azt közölte: 2007 óta nem volt olyan magas az infláció, az áremelkedés mértéke Magyarországon, mint 2022 februárjában. 

Az orosz-ukrán háború is meg fogja nehezíteni az életünket, a háború elhúzódása esetén mind a műtrágya, mind a gabona ára nagyon magas lehet. Ukrajnában ugyanis nem biztos, hogy vetnek majd gabonát. Márpedig a magasabb gabonaár magasabb kenyérárat is jelent.

Ilyen árak mellett sajnos egyre többünknek fog nehézséget okozni, hogy hó végén megfizesse a kenyeret. Ez a brutális áremelkedés nem csak Putyin háborújának, hanem a rossz kormányzati gazdaságpolitikának, az ebből fakadóan magas euróárfolyamnak (gyenge forint) és a teljesen hatástalan árstopnak a következménye.

(forrás)

About regio33

Check Also

32 ÉVE EZEN A NAPON TARTOTTÁK MEG A RENDSZERVÁLTÁS UTÁNI ELSŐ SZABAD ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁS ELSŐ FORDULÓJÁT

Hosszú évtizedeket követően 1990-ben rendezték meg hazánkban az első szabad országgyűlési választásokat, ennek feltételeit, kereteit …

Leave a Reply